Meggyőző érvek

"Megérkezett Lady Russell, s amint a társaság így együtt volt, már csak rangsorba kellett rendeződniök, s bevonulhattak a koncertterembe; eközben külön-külön mindenki megtette a magáét, hogy minél több szempárt vonzzon magára, minél több suttogást fakasszon, s annyi embert háborgasson, amennyit csak lehetséges."

Jane Austen: Meggyőző érvek (1818.)

Eddig is nagyon szerettem Jane Austen stílusát, a Meggyőző érvek azonban csak szorosabbá fűzte a barátságunkat. Olyan kedves és ártatlan, hogy ebben a mai érzéketlen világban egyébre sincs szüksége a romantikára éhező női szívnek.

Történetünk főhősnője a tiszta szívű, igen okos és kellemes megjelenésű - mondhatni, csinos - Anne Elliot, aki félárván marad még zsenge lánykorában. Nővérei és apja többre tartja a rangot és a megjelenést a családi kapcsolatoknál, az őszinte és kedves Anne-t nem igazán szeretik... hogy úgy mondjam. Néhai édesanyja barátnője, Lady Russell pártfogolja az Elliot-lányokat, különösen A legértékesebbet közülük: Anne-t. Természetesen a főszerep a szerelem és a házasság (de főleg a rang és a vagyon...). Anne-t is utoléri a világ (egyik ) legszebb érzése, szerelmes lesz a fiatal Frederick Wentworth-be, aki bensőséges érzelmekkel viseltetik a fiatal Anne iránt. Mivel azonban családja nem elég rangos, sem elég gazdag, a kérőt lenézik, Anne-t pedig igyekeznek meggyőzni arról, hogy rossz lóra tesz ezzel a kapcsolattal. És még az egyetlen ember, akiben igazán bízik, Lady Russell is kifejezetten meggyőző érvekkel áll elő...

Történetünk 8 évvel később folytatódik, amikor a fiatalok immár kicsit érettebben, korosabban újra találkoznak. Fellángolnak-e a régi érzelmek? Vajon melyik kérő csavarja el Anne fejét? Megházasodik-e végül Henriette, Louisa, Elizabeth és kik lesznek a szerencsés/szerencsétlen választottak? Sikerül-e Mr. Elliot mesterkedése?

"Gyönyörűséges ábrándok olthatatlan szerelemről, örök állhatatosságról; Bath utcái talán még sosem szolgáltak színteréül ilyen csodás álmoknak, mint amelyekkel Anne játszadozott útban a Camden Place-ről a Westgate Buildings felé. Mintha megtisztult, sőt illatfelhőbe borult volna az út, amerre mennie kellett."

Igazi lányregény a javából. Romantikus, kisasszonyos, kedves, bájos. És biztosak lehetünk benne, hogy a mellőzött, ám annál értékesebb Anne végül rátalál a boldogságra, aki pedig rossz fát tesz a tűzre, az elnyeri végső jutalmát. Élvezem az 1800-as évek eleji gazdagok és nemesek mindennapi problémáit: a modor, a jellem, a rangoknak megfelelő társadalmi státusz, a pletykák, a kicsinyeskedés :) Finom úriemberek, derűs kisasszonyok, állandóan utazgató, pihengető, lézengő vagyonosok...

Nem fogjuk lerágni a körmeinket olvasás közben, nálam nem tartogatott sok meglepetést a történet, ilyen befejezésre számítottam. Ám szórakoztatásnak, komolyabb mondanivaló nélküli kikapcsolódásnak a legjobbak között a helye.

Nagyon jó kis könyv volt ez, mely igazán ki tudott szakítani a szürke hétköznapokból, ebből a mostani érzéketlen világból.

"Mennem kell, s nem dőlt el a sorsom; de visszatérek ide, vagy követem társaságukat, mihelyt tehetem. Egyetlen szó, egy tekintet elég nekem, s tudni fogom, ott leszek-e ma este édesapja házában, vagy nem lépem át a küszöbét soha. "

A könyv megjelent Tartózkodó érzelem címmel is korábban (elég borzadvány, Júlia-füzetnek is beillő borítóval - teljesen méltatlan Jane Austenhez!), illetve film is készült belőle 2007-ben.

Korábban az alábbi Austen könyvekről írtam:
A klastrom titka
Emma