2013. január 20., vasárnap

Az út


"A fiú fejét az apja ölébe hajtva feküdt. Kis idő múlva megszólalt: Meg fogjak ölni azokat az embereket ugye?
Igen.
Miért ölik meg őket?
Nem tudom.
Megeszik őket?
Nem tudom.
Ugye megeszik őket?
Igen.
Nem tudunk segíteni nekik mert akkor minket is megennének.
Igen.
Ezért nem segítettünk nekik.
Igen.
Jó."

Cormac McCarthy: Az út


Régóta szemezek McCarthy könyveivel, azt mondják róla, simán az első öt kortárs amerikai író közé tartozik... Ebben az esetben nekem is meg kell vele ismerkednem!

Az út című könyve egy posztapokaliptikus történet. Valami történik a világban, nem tudjuk, pontosan, mi, nem is fontos. Az időjárás hideggé és szélsőségessé válik,az emberek nagy része meghal, az állatok és a növények kipusztulnak. Nincs élelem. Mindent felperzselt a tűz. A városok kihaltak, a házak elhagyatottak. Az emberek megeszik a megmaradt kutyákat. És egymást.
Ebben a hideg, szürke valóságban indul útnak a Férfi és a Fiú. Csak úgy név nélkül. Kik ők? Név nélküliek. Arc nélküliek. Személyiség nélküliek. Álmok nélkül. Vágyak nélkül. Apa és fia. Délnek tartanak keresztül mindenen. Miért?A túlélésért. Élelemért, napfényért.

McCarthy olyan hangulatot gyártott ide nekünk, hogy a vér megfagy az ereinkben... És mi a legszörnyűbb ebben az egészben? Az, hogy ez a világ olyan reális... csak egy rossz emberi döntésen múlik, és mi is a magunkénak tudhatjuk. Ez a reménytelenség, kilátástalanság, ami süt a lapokról... 

Olvasás közben az első, ami eszembe jutott az volt, hogy "basszus, az én könyvemből kimaradtak a vesszők!". És tényleg, a szövegben nincs egy darab sem! De aztán hamar rájöttem, hogy ez szándékos, a sivárságot, személytelenséget teszi még élesebbé... 

"Emlékezz hogy a dolgok amiket megjegyzel örökre a fejedben maradnak – mondta. Gondolkodj el ezen.
De van amit elfelejt az ember ugye?
Igen. Elfelejti amire emlékezni akar és emlékszik arra amit el akar felejteni."

A második, ami eszembe jutott, hogy "basszus, hogy tudnak mindenen (erdőn, mezőn) keresztülmenni a bevásárlókosárral???". Nekem a tacskóban is nehéz elirányítani a kocsit, megy, amerre ő akar... :) 

"Azt hiszed hazudok neked.
Nem.
De úgy gondolod a halállal kapcsolatban hazudnék.
Igen.
Jól van. A halállal kapcsolatban talán hazudnék. De most nem haldoklunk.
Jó."

A harmadik gondolatom pedig az volt, hogy van ennek értelme? Ennek az útnak, a küzdelemnek. Én vajon mit tennék a helyükben? Azt, ami az Anya, feladnám és az örök sötétséget választanám? Vagy mennék előre. Nem tudom. Sose hagynám el a fiamat. De vajon van-e jogom ahhoz, hogy ennyi szenvedést okozzak neki akkor, amikor nincs remény arra, hogy eljön a jobb világ, van értelme mennyi előre... Nehéz kérdés.

Szóval hatalmas könyv, az egyik legjobb, amit mostanában olvastam. Cormac McCarthy tényleg az az író, akit nem szabad figyelmen kívül hagyni. Olvassátok el, mert ez tényleg egy szuper könyv! Ráadásul szerintem tipikusan az a regény, amit egy pasi kezébe is simán belenyomnék :)

A könyv után a belőle készült 2009-es filmet is elkezdtük nézni, de az valahogy nem jött be annyira. Nem néztük végig... olyan szomorú ez az egész. Valahogy olvasás közben könnyebben feldolgoztam ezt a hangulatot, de a film "rám ült".

10/10

Eredeti cím. The Road
Kiadja: Magvető Kiadó, 2011.
Oldalszám: 286