2012. december 18., kedd

Régi karácsony




"Ilyenkor – így karácsony táján – a magányos szobák még magányosabbak, a régi puszták még csendesebbek, de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése."

"A betlehem kész lett, és csodálatosan szép lett. Ha meggyújtottuk benne a kis gyertyát, megmelegedett a szívünk is, és szívünk melegénél a Szent Család is élni látszott."

Fekete István: Régi karácsony 


Nagyon régen vágyom már erre a könyvre, de mindenképpen az adventi időszakban, karácsony előtt szerettem volna elolvasni. Hátha tényleg meghozza a jó hangulatot.
És igen!
Fekete István posztumusz kiadott novelláskötete valami fantasztikus hangulatot varázsolt az estéimbe.
Régi kredencek avas illata, a gyertya lángjának fényében megbékélő lelkek, szegfű és alma zamata a téli hidegben. Itt elfelejted a bút, bánatot és csak a közelgő ünnepre koncentrálsz.

"Hallja már az ismerős lépteket, koppan az ajtó, nyílik is, mint a sóhajtás, az ablak előtt lágyan kavarog a hó, s a fáradt két öreg kar átöleli az éjszakai vendéget. – Édes Fiam!"

A novellák nagy része Fekete István gyermek- és fiatalkorának emléktöredékein alapszanak, vannak közöttük olyanok, melyet a barátokról, ismerősökről, falubéliekről szólnak. Mind rövidek, így azt hiszem, idő szűkében jó ötlet lehet egy-egy novellát elolvasni a hideg decemberi napokon. Mondjuk én nem tudtam abbahagyni... 
Van egy-két állatos novella is közöttük, azokat is kedveltem. Azt hiszem, összesen két novella volt, ami nem áll olyan közel hozzám, de voltak olyanok is, amiket kétszer is elolvastam, hogy jobban beleolvadjak. Volt olyan is, amit nagyon megmosolyogtam.

"Abban az időben nem úgy volt, hogy: – Eredj át fiam a borbélyhoz, és nyiratkozz meg, mert olyan a fejed, mint egy pemetelő… mert a borbély néha csak havonként jelent meg a malom mellett, mert ott kezdődött a falu, és kéthárom napi erős munka után tűnt el a temető mellett, mert ott végződött a falu. A fejek és szakállak tehát – hogy úgy mondjam – gazdátlanul gazdagodtak, ámbár abban az időben – a bajuszok és szakállak idejében – ez nem tűnt fel senkinek."  
 
Rengeteget jelölgettem, millió hangulatkeltő és szép idézetet tudnék ide beszúrni. A havas táj, a téli készülődés leírása váltakozik az izgalmas történetekkel.
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a régi falusi hangulatot, a szegény paraszti élet hangulatát. Azoknak is, akik szeretnék az ünnepekre díszbe öltöztetni a lelküket, akik szeretnének 'ott belül' is ráhangolódni a legszebb ünnepre mind közül.

"Ilyenkor megcsendesednek a hajnalok. Nem kóborol a szél, nem vándorol az ördögszekér, és nem repkednek száraz falevelek határról határra. A csillagok reszketve nézik a Földet, ez az alsó világ pedig némán figyel, és észre sem veszi, hogy a dombok puha hátát ádventi hangulattal hinti be a dér. És szokatlanul korán nyílnak ki a házak álmos ablakszemei, hunyorogva nézik a sötétséget, az elhervadt őszirózsák fonnyadt bokrát s a foghíjas kerítést, amely csak addig kerítés, ameddig a világosság ér. Néhol kinyílik egy-egy istállóajtó, tej- és szénaszagú felhőt küld az eresz alá, ahol verébék laknak tollpárnás fészekben, ugyanakkor alul besurran a dermedt éjszakai levegő, amitől a kisborjú egészségeset prüsszent."

"A délután lassan köddé vált, az öreg tölgyre felültek már a varjak mint az éjszaka baromfiai, s az erdő sötétedő mélységében álomra simogatta a fákat az alkony. A kis ház kéménye alig füstölt, a kutyák hallgattak, és nézték az embert a pitvarban, aki csak állt, és talán várt valamit. Aztán bement a házba, ahol nem volt világosság, csak a zsarátnok roskadt meg néha a tűzhelyen. Nem volt fény és nem volt árnyék. Az óra önmagának szitálta a láthatatlan homokot az idő rostájában, s az ember végül is meggyújtotta a lámpát, hogy ne legyen egyedül."

"– Látja, Pistika, nekünk is van karácsonyfánk. Dermedten állok, s a szívemre könnyek hullanak. A gerendáról egy kis tüskés kökénybokor lóg, mintha levéltelen, sötét lombját beletartaná egy szál gyertya reszkető, sárga fényébe. Az ágakon fehér, piros rongydarabkák és talán három szem ezüstös szaloncukor. – Szép – suttogom. – Igazán szép… – és majdnem sírok. – Hát csak olyan szögényös… – mondja, és én tisztán és világosan érzem, hogy urára gondol és fiára, akit tizenhat éves korában eltemetett."


10***/10