Srapnel

William Wharton: Srapnel

 "A legfontosabb, amit megtanultam, hogy soha többé nem akarok mások által rám ruházott hatalmat. Egyfelől azért, mert nem vagyok az a fajta. Nincs bennem elég felelősségérzet. Másfelől pedig azért, mert nem hiszek az olyan hatalomban, amivel mások ruháznak fel. Az egyetlen hatalom amit elfogadnék, amit bárkinek el lenne szabad fogadnia az életben, az a saját képességeinek, nem valami hierarchikus rendszernek köszönhető hatalom. Úgy éltem végig az életemet, hogy mindig is kerültem a hatalmat."

 

Ismét egy háborús regény. William Wharton életművével már régóta szemezek, a Madárkát mindenképpen szeretném tőle elolvasni.

Wharton stílusa egyszerű és tényszerű, tele öniróniával, őszinteséggel és fájdalommal. A háború valóban valami olyan dolog, ami az emberekből a legrosszabbat hozza ki, és a cél mindössze a szerencsés túlélés. A Srapnelben bajtársairól és saját magáról gyűjtött össze történeteket, miután a kiképzést követően behajózták őket és a Csendes-óceáni térség helyett Angliába került, ahonnan a francia partokra irányították a csapatokat. Szerencsétlenségére bedobták az ellenséges vonalak mellé, mint rádiós kollégát a háttércsapatokkal, partizánokkal való együttműködés elősegítésére a partraszállás előtt. Számtalan szörnyűséget, rémséget átélt, megélt, a hadseregben tapasztalható kemény és sokszor igazságtalan hozzáállást is megtapasztalhatta. 

Épp ebben az időben néztük otthon az Elit  alakulat című sorozatot, mely az Easy század harcát mutatja be a kiképzéstől a francia partraszálláson át, megjárva Hollandiát, Belgiumot Németországig, nagyjából ugyanezt az utat járhatjuk be Whartonnal a Srapnelben is. Mindkettő kőkemény, együtt még ütősebb.

Háborús témájú könyveket kedvelő olvasóknak kihagyhatatlan. Rövidsége, őszintesége miatt pedig másoknak is ajánlom ezt a kevésbé ismert művét Whartonnak.

  "New Yorkban egyszer Kurt Vonneguttal vacsoráztam. Megkérdezte, hogy „Milyen volt a te háborúd?” Válasz helyett hetykén felsoroltam, hányszor állítottak hadbíróság elé. Rossz választ adtam. A háború számomra borzalmas trauma volt. Rettegtem, nyomorultul éreztem magam, és minden bizalmamat elvesztettem az emberekben, legfőképpen önmagamban. Rettenetesen rossz élmény volt.
    Ezt a könyvet sem volt kellemes megírnom. Mélyre ásva előkerültek ifjúkorom vértől és bűntudattól bűzlő, eltemetett bűnei. Sok olyasmi történt velem vagy miattam, amire nem vagyok büszke, amire nincs mentségem: érzéketlenség, gyávaság, kapzsiság, csalás. Ezeket a történeteket soha nem meséltem el a gyerekeimnek. Az egóm nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt elbírja, és talán még most, túl a hetvenötön sem vagyok elég erős hozzá."

És ha már itt tartunk, akkor ugyan nem könyvajánló, de a sorozatok/filmek a másik kedvenc időtöltésem, így megragadom a lehetőséget, hogy a téma iránt fogékonyaknak nagyon ajánlom az Elit alakulatot. Ez egy 10 részes sorozat, mely Stephen E. Ambrose könyve alapján készült az Easy század történetéről, mely 1942-ben alakult és az amerikai hadsereg önkéntesekből álló légiszállítású hadosztályainak elitjét képezte. A részek elején megszólalnak a túlélő (és még a 2000-es években is életben lévő) veteránok, visszaemlékezve hányattatott harci élményeikre. A nem kis számú top kategóriás színész mellett fontos elmondani, hogy a sorozat producerei Steven Spielberg és Tom Hanks...

10/10 és 10***/10

Lore

Rachel Seiffert - Lore

Nem vagyok oda a rövid könyvekért, mert mire elérne a történet, már vége is. Ám ez a könyv más, igazi magába szippantós, erős hangulatú könyv – rövidsége ellenére is körüllengi a háború utána zűrzavar atmoszférája. Nem sokat tudunk meg főszereplőnkről, Loreról és testvéreiről, feltehetően náci édesapa és édesanya gyermekei – de nem is ez a lényeg. Amit tudunk az az, hogy összetartanak, szeretik egymást, és erősek. Gyermekek, akik a háború igazi vesztesei. Lore egy dél-németországi tanyán várja a háború végét testvéreivel, a pici Peterrel (még nem tud járni), az ikrekkel (feltehetően óvodás korúak), Liesellel (7-8 éves lehet), illetve édesanyjukkal. Mutti hamar kiszáll a sztoriból, az amerikaiak börtönbe zárják. Egy kis pénzt és egyetlen tanácsot ad gyermekeinek: induljanak Hamburgba a nagymamához.
Jól megírt könyv, filmként peregnek az események, nagyon tetszett.

Filmadaptáció is készült: (katt)

Lore (2012)

A leleményes Hugo Cabret

„Ha valaha is kíváncsi voltál, honnan jönnek az álmok, amikor alszol, hát csak nézz körbe. Itt készítjük őket.”

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Regény képekben és szövegben

Hugo Cabret története felnőtt korom kedvenc ifjúsági regény lett. Valami fantasztikus hangulata van a szöveget felváltó, képregényszerű, oldalakat megtöltő fekete-fehér rajzoknak. Maga a sztori egy kicsit fantasztikus, olyan hátborzongatóan izgi, 10-12 éves koromban odalettem volna érte! Még így felnőttként is tetszett... Maga a könyv több mint 500 oldalas, ám a ritkás szöveg és az író saját rajzai (szám szerint 284 darab) miatt pár óra alatt befalható. 

Hugo Cabret egy különleges kisfiú, aki tragikus körülmények között jut árvaságra, és szokatlan módon kerül a párizsi pályaudvar egyik eldugott szobájába lakóként, ahol egy nagy titkot igyekszik felderíteni...

A magyar kiadás egyébként szerencsére pont olyan, mint a külföldi, nagyon igényes, olyasmi, mint egy régebbi típusú meséskönyv. Kevés könyvre mondanám azt, hogy érdemes belőle birtokolni egy példányt, de ez szerintem pont egy olyan. Még az illata is különleges, de tényleg!

És hogy kiknek ajánlom? Gyerekeknek, fiataloknak, gyermeklelkű felnőtteknek, mindenkinek, aki szereti az izgalmas, mesés kalandokat.

A könyvből film is készült A leleményes Hugo címmel, mely nagyon jó kis családi kikapcsolódás lehet(itt-ott eltér a könyv történetétől, például három szereplővel is bővül a sztori - de mivel kutyák, így azt hiszem, ez megbocsátható :))

10/10

Felhőatlasz

David Mitchell: Felhőatlasz

Ez volt az egyik könyv, amit a legtovább olvastam mostanában... Ennek egyik oka, hogy sajnos nagyon nem volt időm, másrészt ez annyira összetett könyv, hogy jobb volt kicsit emésztgetni és hangolódni. Így azokon az estéken vettem elő, amikor igazán oda tudtam figyelni...

Mitchell Szellemírók című kötetét imádtam, rögtön kedvencemnek tekintettem... Az talán egy kicsit kevésbé összetett, de annyiban biztosan párja a Felhőatlasznak, hogy a történet ott is több különböző szálon fut, mégis könnyebben emészthető, hiszen nem ugrunk ilyen hatalmasat térben és időben (főleg).

Bevallom, hogy a Felhőatlaszt valamilyen furcsa eredetű elmeháborodás miatt először a filmmel kezdtem. De az annyira összetett és csapongó volt számomra, hogy 15 perc után nem bírtam követni, így úgy döntöttem, maradok a régi bevált sorrendnél: jöjjön először a könyv. Ez volt a jó döntés.

6 külön sztoriból áll a Felhőatlasz, melyek nagyon érdekesen szövődnek egymásban, olyan finoman, mégis ezer szálon, hogy alig észrevehető. Számomra az egész kötet a történetmesélésről szólt, arról, hogy minden sztori egy újabbat szül, és ez az egész folytatódhatott volna tovább is... 

Node akkor a történek... Kapaszkodni kell ám, mert annyira távol állnak időben és térben, ezáltal (pirospont az írónak!) stílusban is, hogy kicsit olyan, mintha több könyvet olvasnánk egyszerre.

Az amerikai Adam Ewing naplójával indítunk, aki 1849-ben hajózik az egzotikus csendes-óceáni szigetek között, ám hamar egy furcsa összeesküvés középpontjában találja magát...

És máris ugrunk a fiatal angol zeneszerző, Robert Frobisher leveleire (melyek az 1930-as években íródtak), aki belga kalandjait és tévelygéseit osztja meg barátjával, Rufus Sixsmith-szel. 

Harmadik sztorinkban ezeket a leveleket olvassa a minden lében kanál, ambíciózus újságírónő, Luisa Rey, aki a 1970-es évek egyik legnagyobb atomenergetikai botrányának leleplezésén munkálkodik, és így az évezred egyik legnagyobb amerikai botrányába keveredik. 

Miss Rey élete annyira kalandosra sikeredik, hogy regényt írnak belőle, melyet következő főszereplőnk, Timothy Cavendish, a könyvkiadó-tulajdonos olvasgat... Mígnem maga is bele nem keveredik a kulimázba... (Talán ez a sztori volt számomra a legkevésbé szimpatikus... annyira furcsára sikerült...)

Szomni 451, a távoli jövőben, az emberek szolgálatára létrehozott klón (fabrikáns) felemelkedésével folytatódik a könyv, aki a klónok jogaiért folytatott küzdelmei során átéli az igazi boldogságot: megnéz egy filmet, ami történetesen Mr. Cavendish gubancos életéről szól. 

Majd a még távolabbi jövőben, ahol a mai civilizált élet már csak a múlt emléke, Zakri - azon kevés megmaradt ember egyike, aki a Hawaii szigeteken igyekszik túlélni - bonyolódik furcsa kalandba egy nagytudású bölcselőd kutatóasszonnyal együtt, és egy érdekes csavar közbeiktatásával persze vissza is csatolódunk az előző sztorikhoz...

Olyan ez az egész minden egy modern szimfónia - ahogy elképzelem Frobisher élete nagy művét, a Felhőatlasz szextettet.

Sokat lehetne még írni erről a könyvről, de száz szónak is egy vége: nem a legkönnyebb olvasmány, de mindenképpen figyelemreméltó, és azt hiszem, a kortárs irodalom kiemelkedő darabja. Így (mindenképp a film előtt) elolvasásra ajánlom mindenkinek, aki egy szokatlan módon összeillesztett kirakós történetre vágyik.

Nálam ez is kedvenc!

A film is mindenképpen sorra fog kerülni, hiszen nagyon látványosra sikerült, és fantasztikus színészeket vonultat fel (Tom Hanks, Halle Berry, Hugh Grant, és társaik).
Ti láttátok már?

10**/10

A nagy Gatsby

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Az 1920'as éves Amerikája. A szabadság, gazdagság, gondtalanság, fiatalság és csillogás hazája. A foxtrott és az önfeledtség, a szabad szerelem mámora.

Nick Carraway közép-nyugatról költözik keletre, New Yorkba. A fiatalember próbálgatja önmagát, zsongásra, társaságra vágyik. Elhelyezkedik a bankszakmában és házat bérel a new york-i West Egg városrészben. Szomszédja egy hatalmas, mondhatni túlméretezett villában él, akit szombatonként száz meg száz híres és gazdag vendég áraszt el.

Ki vagy te Gatsby? Alakja olyan rejtélyes... Átszövi a könyv lapjait és nem tudom, hogy megtudjuk-e valaha a teljes igazságot. Gyilkos? Hazafi? Szerencsevadász? Hős szerelmes? És honnan ilyen gazdag?

Gatsby régi szerelmét, Daisyt sirítja, akinek "még a hangja is csupa pénz". Szomszédja, Nick a segítségére lehet abban, hogy újra találkozzon vele. Ám az eltelt öt évben Daisy férjhez ment... 

Ez azonban nem akadályozza meg Jay Gatsbyt abban, hogy felelevenítse a kapcsolatát az asszonnyal. De mit szól ehhez a férj, Tom Buchanan?

A történet nagyon jó. Egy igazi tragédia. Indul minden onnan, hogy ameriaki felső tízezer gondtalan nyavalygása, unatkozása, partijai közepette belecsöppenünk egy különös szerelmi történetbe. Ami persze elég tragikusan végződik. És a végén kiderül, hogy nincs barátság, nincs hűség, nincs őszinteség. nem bízhatsz senkiben. 

Pénz, Hatalom. Csillogás.

Bűn. Halál. Magány.

Hatalmas kettősség: Gatsby tündöklése és bukása. Közben megelevenedik a '20-as évek Amerikájának dzsesszízű, álomszagú furcsasága... Nagyon átható a könyv hangulata -már csak ezért is érdemes kézbe venni.

És az apropó, az idei év egyik nagy dobása: Az 1974-es feldolgozás után leporolták a történetet és most a mozikba kerül egy látványosnak és izgalmasnak ígérkező változat. Nem kisebb nevek olvashatók a főszereplők között, mint Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan. A filmet 3D-ben forgatták, így nagy élményt fog nyújtani... Nem mellesleg a "pletykák szerint" 125 millió dollárra rúg a forgatás végösszege, így remélhetik, hogy kasszasiker válik belőle... A filmben szerepel még több mint 500 teljes ruházat (szmokingok, szalonkabátok és társaik) valamint 1700 kiegészítő (gallérok, nyakkendők, kalapok, cipők) - minden további kellék (bútor, csillár, stb.) előre kigondolt, gondosan kiválasztott darab... Mindez azért, hogy a néző belecsüccsenhessen az 1920-as évek moziszékébe és élvezhesse a halálos szenvedély megjelenését a vásznakon.

Mindez mikor?  2013. május 10-én kerül az amerikai mozikba és ezután indul világ körüli útjára, így hozzánk is.

Magyar előzetes:

10/10

Eredeti cím: The Great Gatsby, 1925.

Kiadja: Európa Kiadó, 2012.

Oldalszám: 236.

Észak és Dél

"George odaguggolt a priccse mellé, és lehalkította a hangját.
– Árulj el nekem valamit. Féltél, amikor kirobbant a lövöldözés?
Orry a fejét ingatta.
– Nem volt rá idő. Viszont egy.két perccel utána… – Egy másodpercre elhallgatott. – Azt hiszem, akkor kezdtem félni. Gondolatban sorra vettem mindent, ami történt. És akkor megijedtem."

John Jakes: Észak és Dél

Ez aztán a szórakoztató regény! Mondhatom, nagyon tetszett. Elrettentő méretei és oldalszáma (968 apró betűvel írt oldalacska) ellenére csak ajánlani tudom azoknak, akiknek az Elfújta a szél és a hasonlók könyvek bejönnek. Hangulatában engem ez a könyv arra emlékeztetett, de azért eléggé el is tér tőle, így nem unalmas a téma.

Az  Észak és Dél egy trilógia első kötete, a háborúig azonban nem jutunk el, csak az előzményekről van szó benne. Két család barátságán keresztül bontakozik ki az észak-déli konfliktus. A déli, rizsültetvényes, rabszolgatartó Main és az északi, iparmágnás Hazard család ifjai, Orry és George a Westpointban működő katonai akadémián találkoznak és kötnek barátságot. Végigküzdik a kiképzést, majd a mexikói háborút. Különböző jellemek, a családjuk is nagyon eltérő, mégis szoros barátságot kötnek egymással. Van itt aztán minden: szerelem, bánat, ármánykodás, küzdelem, önfeláldozás, megbocsátás. Valaki egy végtaggal megrövidül. Valaki kitart a választottja mellett és elnyeri a boldogságot. Valaki megbántja a barátját. Valaki megbocsát. Rabszolgatartás, virágkorát élő abolicionista mozgalom, a déli államok lázadozása, az északi államok megerősödése.

"Orry úgy érezte, mintha Madeline erős fényt bocsátana egy sötét veremre, amelyet magában hordoz, és amelyben olyan érzelmeit rejtegeti, amelyeket szégyell. Dühítette, hogy az asszony átlát rajta. De – mint soha – most se tudott sokáig haragudni rá. Talán – hasított belé az ösztönös felismerés –, talán épp ez a szerelem a legmélyebb, legigazibb fajtája, amikor a szerelmes belelát a párja lelkébe, de sose borzad vissza attól, amit ott talál."

Van itt minden, sok-sok esemény és történés, nem is részletezném. Aki szereti az ilyesmit, annak melegen ajánlom, nem fog csalódni. Szerencsére a sorozatot még nem láttam, az biztos nem elrontotta volna az élményt... De utólag azért kíváncsiságból megnézem, főként azért, mert Patrick Swayze alakítja az egyik főszereplőt, Orry Maint.

Nálam kedvenc lett.

A trilógia további kötetei: Szerelem és háború, Menny és pokol. Ha lehetséges, azok még hosszabbak (Jakes bácsinak van egy mesélőkéje), de engem vonzanak. Vajon hogy küzdi le a két család és a barátságuk az elszakadást és a háború borzalmait?

"Az elmúlt óra megváltoztatta Charlesnak a háborúról alkotott véleményét. A háború nem holmi vidám katonai parádé a prérin: tökéletesen fedező sorokkal, tükörfényesre dörzsölt rezekkel, lobogó zászlókkal, dobszóra menetelve. A háború kavarodás, mocsok, halál. Hajmeresztő."

10/10

Álomnak fivére

A zsenialitás és az őrület közötti vékonyka határvonal - egy könyv Elias Alderről, a szerelmes zenészről.

Robert Schneider: Álomnak fivére

Ki szeret, nem alszik

 

"JER, HALÁL,TE ÁLOM-FIVÉR,
JER, RAGADJ EL ENGEMET,
KÖSD EL HAJÓM EVEZŐJÉT;
RÉVBE ÉRNÉK, Ó , VELED!
VAN, KI FÉLI JÖTTÖD NAPJÁT,
ÉN ÖRVENDEK, JER KÖZEL HÁT,
S MERRE FÚVOD VITORLÁM,  

OTT JÉZUSOM VÁR REÁM."

Ezt a rövidke könyvet a moly.hu-ról halásztam, többen ajánlották. Valóban különleges darab. Sokkal szókimondóbb és nyersebb, mint gondoltam.

Templom, 1800

1803-at írunk, a helyszín egy aprócska falu Vorarlbergben, Eschberg. Elias éppen megszületik. Hamarosan kiderül, hogy Elias egyáltalán nem olyan gyerek, mint a többi. Egyrészt a külsejében van egy kis furcsa, félelmetes vonás: a szeme egy része sárga, másrészt érdekes hangon, különleges intonációval beszél, mások hangját kétségbeejtő pontossággal utánozza. Később kiderül, hogy rendkívüli hallása különbözteti meg leginkább a többi embertől. Hamarosan orgonálni kezd a falu templomában, melynek a helybeli kántor örül legkevésbé. Zenei zsenialitása, érzéke nem áll messze az őrültségtől. Amikor játszik, egy pillanatra megfagy a levegő, megáll az élet. Elias játéka az életről és a halálról szól, Istenről és emberről, a szerelemről és a világról. Szavak nélkül is elmond mindent, amit tudnunk érdemes. És szerelme unokatestvére, Elsbeth iránt szintén betegessé fajul az évek során.

"Már csak egyetlen hang maradt hátra, egy olyan tündöklően finom hang, mely a világmindenség hangzavarában akár el is tűnhetett volna. Ám nem tűnt el. Eschberg felől érkezett az egyre erősödő hangocska. Egy meg nem született gyermek csöppnyi szívének dobbanása volt, egy magzaté, egy leánygyermeké. Elias mindent elfeledett, amit hallott és látott, ám ezt a magzati szívdobbanást soha többé. Annak a lánynak a szíve szólt hozzá, kit az idők kezdete óta néki rendelt a sors. Annak a szíve volt, akit szeretett. Hihetetlen, hogy Elias túlélte ezt a fájdalmas élményt, s hogy nem tébolyult meg."

Az őrület mindig olyan érdekes, főleg akkor, ha így írnak róla. Mindig is tudtam, hogy a zsenialitás és a téboly közötti határvonal nagyon necces… és az illetékeseknek nem sok kell ahhoz, hogy átlépjék. Zseniális könyv, nagyon tetszik a stílusa, egyáltalán nem sallangos, ám annál megdöbbentőbb. Elias rövidke élete mellett a vorarlbergi falucska babonás, egyszerű és durva parasztjaival is megismerkedhetünk. 

Szerintem Robert Schneider lehet olyan zseniális író, mint amilyen zseniális zenész a karakter, akiről a könyv szól. Csak azt sajnálom, hogy több műve nem jelent meg magyarul, Az Álomnak fivére (Schlafes Bruder) egyébként az első regénye. A megfilmesített változat 1995-ben készült el (magyar címe Az álom testvére - nem tudom, miért kellett így elrontani), Golden Globe-díjra jelölték.

Azoknak különösen ajánlom ezt a könyvet, akiknek tetszett Süskindtől A parfüm. Többen említették és nagyon igaz, hogy mind a történet, mind a stílus hasonlít egy kicsit.

Robert Schneider

10/10 

A könyvről: 

Eredeti cím: Schlafes Bruder

Kiadó: Framer, 1996.

Oldalszám: 196

Kiadás: szép, igényes, különleges

Beszerezhető: antiváriumokban

Prozac-ország

Depresszió, pia, drogok, pasik, függőség, ideg-összeroppanás, zene, szex, buli, öngyilkosság, gyógyszerek - Egy fiatal lány a '70-es, '80-as évek amerikai rémálmát éli

Elizabeth Wurtzel: Prozac-ország

Fiatalon és depressziósan Amerikában

Bevallom őszintén, ettől a könyvtől kifejezetten féltem, így sokáig állt a polcon úgy, hogy gyakorlatilag meg sem érintettem.  Pedig (részben) szakmabeliként számomra ez kötelező olvasmány. Egy óriási hiánypótlás.

Attól féltem, hogy nem fogom tudni végigolvasni, az meg milyen ciki. Ehhez képest gyorsan haladtam vele. Mert nagyon őszinte és a stílusa rendkívüli. Tényleg tehetséges.

"Szeretnék tisztázni valamit a depresszióval kapcsolatban: semmi de semmi köze nincs az élethez. Az élet során kijut az embernek a szomorúságból, fájdalomból és a bánatból is, de ha ez mind a maga idejében következik be, akkor teljesen rendjén való – kellemetlen, de rendjén való. A depresszió egészen más, mert az a totális hiány állapota: nincs érzelem, nincs indulat, nincs harag, nincs érdeklődés. A fájdalom, amit egy jól fejlett, klinikai depresszió esetén érez az ember, voltaképpen a természetnek azon igyekezete, hogy betöltse az üres teret (mint tudjuk, a természet irtózik az űrtől). Mert maga a súlyosan depressziós személy voltaképpen csak két lábon járó élőhalott."

  

De azért mégis sokszor ki kellett néznem a könyvből, hogy tényleg süt-e a nap. Nagyon telepedős a hangulata, pont azért, mert ilyen őszinte és szókimondó. Nem tudom teljesen átérezni, számomra felfoghatatlan ez az üresség-érzés, amiről beszél. Hihetetlen, ahogyan kapaszkodik a körülötte levő emberekbe, elsősorban a pasikba. Ez a bizonytalanság rettenetes lehet. Nyomasztó, hogy állandóan a halál körül forognak a gondolatai, és szinte mindig az ideg-összeroppanás határán érzi magát. Elképzelhetetlen számomra, hogy mindenféle testi betegség híján nem tud reggel felkelni, mert nincs ereje, így a napot el se kezdi. Hogy órákig fekszik a fürdőszoba-csempén és zokog - mindezt a barátai szeme láttára. Hogy alkoholista vagy drogos szeretne lenni, de annyi akaratereje sincs, hogy azzá váljon.

És ami ebben az egészben a legfurább az az, hogy mindig akadnak emberek, barátok, akik kitartanak mellette, mindig eléri valamilyen iskolai vagy szakmai siker (ami számomra bizonyítja, hogy elrettentő személyisége és betegsége ellenére igazán tehetséges), és hogy mindig megkapaszkodik.

"Sírok. Siratom a szerelem megfoghatatlanságát, siratom azt, hogy soha nem birtokolhatunk senkit olyan teljes mértékben, hogy betöltse azt az űrt, azt a tátongó űrt, amely számomra most telve van depresszióval. Már megértem, miért van az, hogy az emberek néha meg akarják ölni a kedvesüket, meg akarják enni a kedvesüket, vagy fel akarják szippantani halott kedvesük porait. Megértem, hogy csak ily módon lehet birtokba venni egy másik embert, ha olyan kétségbeesetten vágyunk rá, ahogyan én vágyom arra, hogy Rafe-et magamba fogadjam."
 

Egyébként nagyon elszomorított az a rész, még az elején, amikor leírja, hogy milyen helyes és tehetséges kislány volt ő, tele önbizalommal és a világba vetett hittel - ami hirtelen semmivé foszlott. Igazán sajnáltam. 

Állandóan azt harsogják a depresszióban szenvedők, hogy aki nem élte, az úgysem érti. Nos, abban lehet valami, hogy érti ugyan, de nehezen tudja elképzelni. Abban biztos vagyok, hogy igazán beleélni magát tényleg csak az tudja, aki benne jár (járt).

"Hazamenni nem akartam, mert féltem az egyedülléttől, a moziban azért sem akartam ott maradni, mert féltem a sötétben, és az anyámmal sem akartam együtt lenni, mert féltem tőle. Így aztán elmentem a régi barátnőmhöz, de amint odaértem, rájöttem, hogy nem bírom ki emberek között és tulajdonképpen egyedül akarok lenni. De amint kimentem az utcára, rájöttem, hogy egyáltalán nem akarok egyedül lenni. Rájöttem, hogy lenni, azt nem akarok, sehogyan sem."

Sokszor gondoltam arra olvasás közben, hogy basszus, mekkora szerencséje van ennek a csajnak, mindig van valaki, aki hajlandó hallgatni, aki csak úgy mellette van vagy éppen gondozza. Elég sok megkérdőjelezhető hozzáértésű szakember kezei között vett részt terápián vagy "terápián", mindenesetre tuti, hogy szerencséje volt az időzítéssel, ezért nem végezte úgy, mint szegény Sylvia Plath.
Azt hittem, hogy a gyógyszeresnek terápiának negatív visszhangja lesz, de jó olvasni, hogy segített rajta. Pont belekerült az antidepresszánsok forradalmi időszakába, amikor a '80-as években kifejlesztették az SSRI-szereket. Még egy kis szakmai hozzáfűznivaló: mennyire durva, hogy tankönyvszerűen a Prozac-terápia első heteire esett élete első öngyilkossági kísérlete... (ekkor még nem kapott mellé más szert). Viszont nem ártana több bizodalom a pszichoterápiában, bár nem tudom, hogy a könyvben vázolt tíz év után nekem mennyi lenne.

Christina Ricci Prozac Nation c. filmben

Elizabeth Wurtzel ezt a könyvet 26 éves korában fejezte be, és több, mint 10 évet ölel fel az életéből, emlékeiből. Az első kiadás idején már több éve részesült Prozac (és egyéb) terápiában, betegségét eleinte atípusos depressziónak, később inkább bipoláris zavarnak véleményezték, igazán kielégítően akkor érezte magát, amikor lítiumot is szedett. A Prozac-országot (Prozac Nation) több könyv is követte, magyarul egyik sem jelent még meg: 1998-ban a Bitch a nők manipulatív viselkedéséről, 2001-ben a More, Now, Again a függőségről és 2004-ben a The secret of life, mely nőknek szóló hétköznapi és extrém tanácsokat tartalmaz. Zenekritikusként számos újságban jelentek meg cikkei, rendszeresen ír a The Wall Street Journal számára, közben új könyvet is kiadott 2011-ben Creatocracy címmel. Nagy nehezen megszerezte a jogi diplomát a Yale-en, amit még 2001-ben kezdett el, de az államvizsgát végül 2010-ben tette le, legutóbbi könyve egyébként erről szól.

A Prozac-országot 2001-ben meg is filmesítették, Christina Ricci-vel a főszerepben.

Elizabeth Wurtzel

10/10

"Tudom, mekkora megpróbáltatás kapcsolatba kerülni egy depresszióssal, még olyan rövid időre is, mint egy vacsora. Idegesítő népség vagyunk, idegesítő, hogy mindig, mindenben csak a rosszat látjuk, és az örökös elégedetlenségünk mások kedvét is elrontja. Olyan ez, mint mikor egy filmet nézünk, amelyről az a véleményünk, hogy fölemelő, nagyszerű alkotás, a hibái ellenére is, és ott ül mellettünk egy filmművészeti főiskolás, vagy egy hivatásos filmkritikus, aki egész idő alatt analitikus megjegyzéseket tesz, ízekre szedi a film minden kockáját, míg minden örömünk – és miért ne örülhetnénk csak úgy? – elszáll az állandó szőrszálhasogatástól. És ez az undok alak végül is tönkreteszi az egész esténket, kiöli belőlünk a lelkesedést, elrontja a hangulatunkat. Hát ilyen hatással van az emberre egy depressziósnak a társasága is. Csak nem egyetlen mozielőadás vagy egyetlen vacsora erejéig, hanem állandóan, a nap minden percében."

Ez is érdekelhet:
Sylvia Plath: Az üvegbura
Sylvia PLath: Az ötvenkilencedik medve
Rados Virág: Bipoláris

Képek forrása: tumblr.com és google.com

Életre kelt klaszikusok

Filmadaptációk: Ti mennyire vagytok kíváncsiak arra, hogy a kedvenc könyvetek milyen variációban kel életre a filmvásznon? 

Én sokszor nagyon... De igyekszem a dolgot nem nagyon elszúrni: biztos, ami biztos, először mindig a könyv kerül sorra. 

A bejegyzés apropóját a Tövismadarak adta, amelyet most olvastam és már be is szereztem a sorozatot. A borító és a képek alapján nagyon nyolcvanas-évek illata van a dolognak, a főszereplő csajszi nekem kifejezetten Samatha/Pamela Ewing-ra hajaz a Dallasból :O

Aztán beugrott, hogy ideje lenne már egy 2011-es verziónak, de rögtön eszembe jutott, hogy mit történt a Dumas-regénnyel is (Alexandre Dumas: A három testőr).

Előre kijelentem, hogy nem láttam még az új verziót, de nem is kívánom megnézni. Épp elég volt a trailer, hogy leszűrjem, milyen elrugaszkodott és hatásvadász filmet sikerült kerekíteni belőle.

Az IMDb-szavazatok alapján is egy rosszul sikerült változat, hiszen jelen állás szerint mindössze 5.9/10 pontot sikerült összekaparnia...

Erről rögtön eszembe jutott a másik leporolt filmadaptáció: a Jane Eyre, melyet még szintén nem láttam. A trailer alapján átvariálták kissé a Bronte-regényt és a félelemkeltés/ijesztgetés kapta a főszerepet. Ettől függetlenül valamivel szimpatikusabb az előzőnél, így ezzel igyekezni fogok közelebbről is megismerkedni. Az IMDb szerint is értékesebb darab, jelenleg 7,5/10 az értékelése.

Mindkét filmet ezekben a hetekben mutatják be a hazai mozikban. A három testőrtől nagyobb bevételt várnak a készítők, 3D-ben is meg lehet tekinteni, és értesüléseim szerint az összes nagyobb moziban műsorra került már.