A föld alatti vasút

 

Colson Whitehead: A föld alatti vasút

Amikor Caesar felvetette, hogy szökjenek Északra, Cora nemet mondott.

A Kult könyvek-sorozat második darabja, amihez hozzájutottam, pont az, mely számomra a legérdekesebbnek tűnt. A Föld alatti vasút az amerikai rabszolgaságról szóló könyvek közé illeszthető, illetve azt gondolom, közöttük hamarosan alapdarabnak fog számítani. 

"A gép dugattyúi szünet nélkül dolgoztak. Még több rabszolga még több gyapotot eredményezett, amiből még több pénz lett, még több földet lehetett vásárolni, még több gyapotot termeszteni. És hiába vetettek véget a rabszolga-kereskedelemnek, kevesebb, mint egy generáció alatt tarthatatlanná váltak a számok: az a rengeteg nigger. Észek-Karolinában kétszer annyi a fehér, mint a rabszolga, de Louisianában és Georgiában majdnem egyenlő az arány. Itt, túl a határon, Dél-Karolinában meg százezerrel több rabszolga van, mint fehérember. Nem nehéz elképzelni, mi lesz, ha a szabadságra vágyó rabszolgák levetik láncaikat - bosszú."

Történetünk, mely az 1800-as évek első felében játszódik, főhőse (szó szerint!) a Georgiában, a Randall-farmon élő Cora, akinek édesanyja, a szintén a farmon született Mabel megszökött, nagyanyját, Ajarry-t pedig az egyik apró afrikai faluból hurcolták az új világba. Cora élete árvaként,

védelmező nélkül a borzasztóbbnál is borzasztóbb, hiszen nem csak a fehérek kegyetlenségének és a munka súlyának van kitéve, még a túlélésért küzdelmet folytató társai között is nehéz helyzetbe kerül. A farmon nincs romantika, erőszak van és túlélésért folytatott harc, kemény munka, kevés élelem és nincs kegyelem. 

Egy napon új rabszolga érkezik a farmra: Caesar, aki néhány hét múlva azzal az ötlettel áll elő, hogy szökjenek meg. Cora némi gondolkodás után igent mond az ajánlatra és ezzel egész élete új fordulatot vesz.

"Máson látni a láncot, és örülni, hogy nem te hordod - ennyi jószerencse van engedélyezve a színeseknek, de még ezt is beárnyalja a félelem, mi jön legközelebb. Ha találkozik a pillantásotok, elfordultok."

"Ellopott testek dolgoznak ellopott földeken. Gép, mely sohasem áll le, falánk kazánját vérrel táplálják." 

Soha nem gondoltam volna, hogy a föld alatti vasutak léteztek, de bizony. A szökött rabszolgák megmentésére valóban rejtett vasútvonalakat hoztak létre emberfeletti munkával! Cora és Caesar igénybe veszi ezt a lehetőséget és hosszú, viszontagságos útjuk kezdetét veszi. Nagyon sok tragédia történik Corával, főleg azért, mert Ridgeway, a rabszolgavadász a nyomába indul, és nem csak a fejére kitűzött jutalom hajtja... 

"Egy héttel később betoppant az ültetvényre a Ridgeway nevű hírhedett rabszolgavadász. Lovon érkezett öt rossz külsejű társával, köztünk egy rémisztő indián nyomkeresővel, akinek fonnyadt emberi fülekből kötött nyaklánc lógott a nyakában."

Cora sokfelé jár hosszú útja során. Észak-Karolinában megérinti a szabadság finom lehelete, ám olyan gyorsan tovaillan, hogy alig hisszük el, hogy megtörtént. És mi marad helyette? A menekülés, a félelem, az éhség.

A regény, kíméletlen, kegyetlen és bizony nagyon is szenvtelen. Egyik oldalról, sőt egyik mondatról a másikra történik valami tragédia, amit olyan egyszerűen, olyan természetesen közöl, hogy ezeket a részeket többször is át kellett olvasnom, hogy felfogjam. Rettenetes, hogy ebben a szabad országban, a lehetőségek országában mit tett egyik ember a másikkal és milyen gondolatmenet és elvek szerint élték az életüket...! 

Ez a regény nagyon erőteljes és nem találok jobb szót: gyötrelmes. Nagyon olvasmányos és izgalmas, de olvasás közben végig ott volt a remegés a gyomromban, hogy vajon sikerül-e, mi fog történni a következő oldalon? Mi jöhet még?

Aki szereti a rabszolgasággal foglalkozó irodalmat, azoknak ez kötelezően ajánlott, aki csak általános érdeklődést mutat a téma, illetve az Egyesült Államok történelme iránt, azoknak is melegen ajánlott kötet. Szerintem egyik kedvenc könyvem, Lawrence Hill: Valaki ​ismeri a nevemet című könyve mellett megállja a helyét.

"Ha a niggereknek szabadság járna, nem volnának megláncolva. Ha a vörös bőrűtől nem volna szabad elvenni a földjét, még mindig az övé lenne. Ha a fehérember nem arra született volna, hogy elfoglalja ezt az új világot, nem lenne most a birtokában."

Északi fény

Jennifer Donnelly: Északi fény

Nagyon tetszett Jennifer Donnelly könyve, mely már nagyon régóta a várólistámon tanyázott, mégsem olvastam elég körültekintően utána a keletkezésének. 

Így utólag derült ki számomra, hogy az írónő egy rejtélyes gyilkosságot dolgozott fel regényes formában. A sztori 1906 tavaszán és nyarán játszódik a Nagy Jávorszarvas-tó menti Glenmore szállodában. Grace Brown, a 19 éves ruhagyári munkáslány emésztő szerelme gyúl Chester Gilette iránt. És bizony neki adja az ártatlanságát is, minek következtében áldott állapotba kerül... Gyorsan

hazautazik a szüleihez, miközben Chester rájön, hogy a fiatal munkáslány nem is olyan jó buli és udvarolni kezd egy vagyonos lánynak abban a reményben, hogy feljebb jut a társadalmi ranglétrán. Igen ám, de az epekedő Grace millió szerelmes levelet küld Chesternek, egyre csak várva, hogy majd felbukkan a szerelme és feleségül veszi. Később fenyegetőzni kezd, így Chester beadja a derekát, és a Glenmore szállóban találkoznak...

Ebben a szállóban dolgozik Mattie Gokey, aki a Grace leveleiből nyomozza ki a sztori felfedetlen szálait. Mattie szála fikció, ám az írónő bravúrosan fűzte a gyilkossági sztoriba, így megismerhetjük az Északi Erdőség tanyáin élő családok nehéz életét, egymásra utaltságát.

Nagyon tetszett a könyv, magával ragadó, nem túl terjengős az írónő stílusa, végig lekötötte az érdeklődésemet. Szimpatikus volt a kissé művészlelkű főszereplőnk, Mattie, érdekelt az élete, a gondolatai. 

Grace Brown meggyilkolása nagyon megrázta a korabeli amerikai lakosságot, nagy figyelmet kapott Chester pere és az ítélet végrehajtása is.

A gyilkosságról bővebben. 

10***/10

-->

Kikötői hírek

E. Annie Proulx: Kikötői hírek

Az amerikai újságíró-írónő Pulitzer-díjas regénye azért került a kezembe, mert a híres 1001-es listán is szerepel és nem mellesleg az egyik közeli antikváriumban ráakadtam idestova lassan két éve. 

A történet New Yorkban kezdődik. Megismerkedünk Quoyle-lal, a ronda, minden egyéniséget nélkülöző pasival, aki igazi szerencsétlen: magányában nagy nehezen talál egy barátot, az is elköltözik inkább Floridába, majd halálosan beleszeret egy nőbe, aki a világ ribanca. Quoyle egy szerencsés szerencsétlenség következtében hamar özvegységre jut, két kislányával a segítő szándékú, ám igen külön nagynéni ötlete nyomán felkerekedik és Újfundlandra utazik. Innen származik, így evidens, hogy itt kezdjen új életet...

Hamar talál is állást, a helyi lapnál kell szerkeszteni a kikötői hírek és a közúti balesetek rovatot.

És innen kezdődik igazából a történet: megismerkedünk a killick claw-i halászváros lakóival, az életük nehézségeivel, egy hallgatag, magas nővel, a szerkesztőség elmebajos dolgozóival. 

A nagynénivel a család réges-régi zöld házát igyekszenek használható állapotba hozni.

A regény alapján nekem úgy tűnt, hogy Killick Claw és környéke az a hely, ahol rengeteg szomorú dolog történik, az a néhány ezer lakos képes több bűnt elkövetni, mint egy nagyváros polgárai. Innen mindenki csak menekülne. Mindenki Floridáról, Ausztráliáról álmodozik. Páran le is lépnek. Egyedül Quoyle az, aki itt szeretne letelepedni. 

Egy lassú folyam ez a történet, igazából nem éreztem, hogy hova tartunk. Komor hangulatú életkép egy halászvároskáról, ahol már nem nagyon van munka, jövő és remény sem. A tél kőkemény és hullák úszkálnak a part menti vizekben. A szerelem nem lángol, csak éppen pislákol. És a legnagyobb szerencse az, ha éppen nem történik semmi sem.

Pulitzer-díj ide, Pulitzer-díj oda, én vártam ennek a könyvnek a végét. Ettől függetlenül elolvasásra érdemesnek találom, hiszen sok érdekességet meg lehet tudni az észak-amerikai kisvárosok életéről, Új-fundlandról, és a mostoha körülmények között élő nagyon is hétköznapi emberekről. 

Ami a regény legnagyobb pozitívuma, hogy az írónőnek sikerült megalkotnia a lehetetlent: kívül-belül unszimpatikus és utálatos főszereplőnket alig 400 oldal során sikerült a szívembe zárnom és megkedvelnem!

Quoyle igazi hétköznapi hős, aki egy kis kitartással és aprócska szerencsével (higgyétek el, nem sok jutott neki az életben) a tragédiából is tud pozitívumot csinálni. És a homárból is lepényt sütni :)

A könyv hangulata nagyon átütő: hideg, jeges, komor, pont, mint az új-fundlandi vidék!

A filmadaptáció 2001-ben készült el, a főszerepben többek között Kevin Spacey (Quoyle, aki sokkal-sokkal rondább a könyv szerint!)), Julianne Moore és Cate Blanchett.

Barangolj velem a történet helyszínére!

8/10

A nagy Gatsby

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby

Az 1920'as éves Amerikája. A szabadság, gazdagság, gondtalanság, fiatalság és csillogás hazája. A foxtrott és az önfeledtség, a szabad szerelem mámora.

Nick Carraway közép-nyugatról költözik keletre, New Yorkba. A fiatalember próbálgatja önmagát, zsongásra, társaságra vágyik. Elhelyezkedik a bankszakmában és házat bérel a new york-i West Egg városrészben. Szomszédja egy hatalmas, mondhatni túlméretezett villában él, akit szombatonként száz meg száz híres és gazdag vendég áraszt el.

Ki vagy te Gatsby? Alakja olyan rejtélyes... Átszövi a könyv lapjait és nem tudom, hogy megtudjuk-e valaha a teljes igazságot. Gyilkos? Hazafi? Szerencsevadász? Hős szerelmes? És honnan ilyen gazdag?

Gatsby régi szerelmét, Daisyt sirítja, akinek "még a hangja is csupa pénz". Szomszédja, Nick a segítségére lehet abban, hogy újra találkozzon vele. Ám az eltelt öt évben Daisy férjhez ment... 

Ez azonban nem akadályozza meg Jay Gatsbyt abban, hogy felelevenítse a kapcsolatát az asszonnyal. De mit szól ehhez a férj, Tom Buchanan?

A történet nagyon jó. Egy igazi tragédia. Indul minden onnan, hogy ameriaki felső tízezer gondtalan nyavalygása, unatkozása, partijai közepette belecsöppenünk egy különös szerelmi történetbe. Ami persze elég tragikusan végződik. És a végén kiderül, hogy nincs barátság, nincs hűség, nincs őszinteség. nem bízhatsz senkiben. 

Pénz, Hatalom. Csillogás.

Bűn. Halál. Magány.

Hatalmas kettősség: Gatsby tündöklése és bukása. Közben megelevenedik a '20-as évek Amerikájának dzsesszízű, álomszagú furcsasága... Nagyon átható a könyv hangulata -már csak ezért is érdemes kézbe venni.

És az apropó, az idei év egyik nagy dobása: Az 1974-es feldolgozás után leporolták a történetet és most a mozikba kerül egy látványosnak és izgalmasnak ígérkező változat. Nem kisebb nevek olvashatók a főszereplők között, mint Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire és Carey Mulligan. A filmet 3D-ben forgatták, így nagy élményt fog nyújtani... Nem mellesleg a "pletykák szerint" 125 millió dollárra rúg a forgatás végösszege, így remélhetik, hogy kasszasiker válik belőle... A filmben szerepel még több mint 500 teljes ruházat (szmokingok, szalonkabátok és társaik) valamint 1700 kiegészítő (gallérok, nyakkendők, kalapok, cipők) - minden további kellék (bútor, csillár, stb.) előre kigondolt, gondosan kiválasztott darab... Mindez azért, hogy a néző belecsüccsenhessen az 1920-as évek moziszékébe és élvezhesse a halálos szenvedély megjelenését a vásznakon.

Mindez mikor?  2013. május 10-én kerül az amerikai mozikba és ezután indul világ körüli útjára, így hozzánk is.

Magyar előzetes:

10/10

Eredeti cím: The Great Gatsby, 1925.

Kiadja: Európa Kiadó, 2012.

Oldalszám: 236.

Észak és Dél

"George odaguggolt a priccse mellé, és lehalkította a hangját.
– Árulj el nekem valamit. Féltél, amikor kirobbant a lövöldözés?
Orry a fejét ingatta.
– Nem volt rá idő. Viszont egy.két perccel utána… – Egy másodpercre elhallgatott. – Azt hiszem, akkor kezdtem félni. Gondolatban sorra vettem mindent, ami történt. És akkor megijedtem."

John Jakes: Észak és Dél

Ez aztán a szórakoztató regény! Mondhatom, nagyon tetszett. Elrettentő méretei és oldalszáma (968 apró betűvel írt oldalacska) ellenére csak ajánlani tudom azoknak, akiknek az Elfújta a szél és a hasonlók könyvek bejönnek. Hangulatában engem ez a könyv arra emlékeztetett, de azért eléggé el is tér tőle, így nem unalmas a téma.

Az  Észak és Dél egy trilógia első kötete, a háborúig azonban nem jutunk el, csak az előzményekről van szó benne. Két család barátságán keresztül bontakozik ki az észak-déli konfliktus. A déli, rizsültetvényes, rabszolgatartó Main és az északi, iparmágnás Hazard család ifjai, Orry és George a Westpointban működő katonai akadémián találkoznak és kötnek barátságot. Végigküzdik a kiképzést, majd a mexikói háborút. Különböző jellemek, a családjuk is nagyon eltérő, mégis szoros barátságot kötnek egymással. Van itt aztán minden: szerelem, bánat, ármánykodás, küzdelem, önfeláldozás, megbocsátás. Valaki egy végtaggal megrövidül. Valaki kitart a választottja mellett és elnyeri a boldogságot. Valaki megbántja a barátját. Valaki megbocsát. Rabszolgatartás, virágkorát élő abolicionista mozgalom, a déli államok lázadozása, az északi államok megerősödése.

"Orry úgy érezte, mintha Madeline erős fényt bocsátana egy sötét veremre, amelyet magában hordoz, és amelyben olyan érzelmeit rejtegeti, amelyeket szégyell. Dühítette, hogy az asszony átlát rajta. De – mint soha – most se tudott sokáig haragudni rá. Talán – hasított belé az ösztönös felismerés –, talán épp ez a szerelem a legmélyebb, legigazibb fajtája, amikor a szerelmes belelát a párja lelkébe, de sose borzad vissza attól, amit ott talál."

Van itt minden, sok-sok esemény és történés, nem is részletezném. Aki szereti az ilyesmit, annak melegen ajánlom, nem fog csalódni. Szerencsére a sorozatot még nem láttam, az biztos nem elrontotta volna az élményt... De utólag azért kíváncsiságból megnézem, főként azért, mert Patrick Swayze alakítja az egyik főszereplőt, Orry Maint.

Nálam kedvenc lett.

A trilógia további kötetei: Szerelem és háború, Menny és pokol. Ha lehetséges, azok még hosszabbak (Jakes bácsinak van egy mesélőkéje), de engem vonzanak. Vajon hogy küzdi le a két család és a barátságuk az elszakadást és a háború borzalmait?

"Az elmúlt óra megváltoztatta Charlesnak a háborúról alkotott véleményét. A háború nem holmi vidám katonai parádé a prérin: tökéletesen fedező sorokkal, tükörfényesre dörzsölt rezekkel, lobogó zászlókkal, dobszóra menetelve. A háború kavarodás, mocsok, halál. Hajmeresztő."

10/10

Varjak tava

Egy fiú feláldozza a nagyszerű jövőjét a testvéreiért. Húga, Kate, mélyen elássa a múltat és a gyermekkorát. A sors azonban úgy hozza, hogy szembe kell néznie a régi dolgokkal és önmagával.

Mary Lawson: Varjak tava

Észak-Ontario egyik kisvárosában játszódik a történet, Kate, Matt, Luke és Bo egy szörnyűséges baleset folytán hamar árvaságra jut. A két fiú nagy jövő előtt áll, de mi legyen a kislányokkal? Elvigyék őket a rokonok és szakadjanak el a testvérek egymástól? Matt nagy áldozatot hoz a testvéreiért: lemond az egyetemről és gyámsága alá veszi a kisebbeket... 

Kate felnő és a nagyvárosban, testvéreitől messze zoológusként dolgozik. Barátjával való kapcsolata kezd komolyra fordulni, mindössze egy bibi van: Daniel szeretné megismerni Kate családját. Vajon Kate miért került érzelmileg olyan távol a testvéreitől? Szégyelli őket vagy talán saját magát? És mi a helyzet a kisvárosban élő Pye-családdal, milyen átok sújtja őket? Miért van az, hogy a nagyapa, apa és a fiú felesége is szenved a boldogtalanságtól a hatalmas farmon?

Nagyon érdekes könyv volt a Varjak tava. Annyira életszerű a történet, hogy az elképesztő, olyan árnyaltak a szereplők és olyan finoman hangolt az egész sztori, hogy mindig azon gondolkodtam olvasás közben, hogy nem lehet ennek az egésznek mégis valami valóságtartalma...?

Egyébként kissé szomorkás, lassan kibontakozó, lélekboncolós típusú regény, mégis nagyon olvasmányos, olyan, amit szívesen vettem kézbe újra és újra. Szép külcsín, értékes belbecs.

10/10

A skarlát betű

Bűn és bűnhődés a 17. századi Salemben - a mellkason ott a skarlát betű...

Nathaniel Hawthorne: A skarlát betű

Nathaniel Hawthorne regényére, mely az író első sikere is volt egyben (1850-ben) már régen felfigyeltem, vonzó a címe és a korszak is amelyben játszódik.

Demi Moore Hester Prynne szerepében

A skarlát betű "eleje" teljesen ledöbbentett: a könyv nagyjából egyötöde csak a bevezetés, az író előszava, mely a regény megírásának körülményeiről és a munkájáról szól. Miután ezt leküzdöttem, ekkor kezdődött csak a sztori: 17. század második fele, a helyszín Salem (ettől függetlenül ez nem boszis könyv!). Hester Prynne nagyon súlyos bűnt követett el, melyet a mélyen vallásos és (ál)szent puritán közösség nem tud lenyelni minden következmény nélkül: gyermeket szült valakinek. Ami ebben a bökkenő, az a következő: férjnél van, bár férjét még sohasem látták, hiszen az előreküldte Hestert az óhazából és két év alatt nem sikerült még követnie a hosszú úton, a másik pedig az, hogy senki sem tudja, ki a gyermek apja. Ezért aztán jobb ötletük nem lévén, egy rövidebb börtönbéli tartózkodást követően a pellengér mellé állítják az asszonyt a város főterén, karján három hónapos csecsemőjével, a szépséges Gyönggyel, mindenki csodálatára. Hester ennek ellenére sem vall színt az apa kilétéről, ám további bűnhődés vár rá: egy hímzett, skarlátvörös 'A' betűt kell hordania mellkasán (A, mint adulteress, azaz házzasságtörő). Pont ebben a néhány szent órában, míg az asszony a pellengér mellett áll közszemlére téve, felbukkan a férj egy indián társaságában, és meglátja feleségét ebben a kínos helyzetben. Persze a gonosz vénember álnéven új életet kezd az új-angliai városkában, és életét a bosszúra teszi fel...

Új-Anglia térképe az 1600-as években

Hawthorne kétségtelenül fantasztikus hangulatteremtő, a regényben sok a leírás, mely nagyon jól érzékelteti a bűn nagyságát, az azt követő szenvedést, puritán közösség álszent életét. A cselekmény nagyon lassú (és kevés is), az író sokkal inkább a szemléltetésre teszi a hangsúlyt. Ettől függetlenül nagyon jó volt olvasni, bár szerintem már a kötet elején meg lehet sejteni az apa kilétét (nem is a nyomozás a lényeg), egy csomó ötletem lett volna a helyzet megoldására és kíváncsi voltam, mit választanak a szereplők. Aztán a végén csalódtam. Hawthorne nem igazán tudta levetkőzni puritán származását és túlságosan szenvedéssel teli bűnhődéses véget választott a regénynek... Mondhatni, kissé értelmetlen véget ér a sztori és ez nekem sokat levont az élvezetből.

"És mellén ott virított a skarlát betű. Ez volt a pont, amelyre ezernyi szempár szegeződött, és egészen kiforgatta régi valójából viselőjét, úgyhogy akik közelről ismerték, mintha először pillantották volna meg. Olyan volt ez az aranyszálakkal ékesített ragyogó betű, mint valami igézet, ami kiragadta minden eddigi közösségből azt a fiatal teremtést, és egy külön bűvkörbe zárta."

Később az író élete és munkássága után kutatva már nem ennyire meglepő a végkifejlet, hiszen minden művében a bűn és bűnhődés jelenik meg, mint fő téma - sokszor minden cselekmény nélkül. Olyan regényt nem írt (sajnos!), de kíváncsi lettem volna egyik őse, John Hathorne életére, aki az 1692-es salemi boszorkányperek egyik bírája volt (ezt e témát kihagyta nagy sajnálatomra). Nem volt valami nagyon termékeny író, néhány nagyobb regénye és több novellája, anekdotája jelent meg. Magyarul kiadták a A hétormú ház c. kisregényét, a Derűvölgy románca című kötetét, és egy novellaválogatást A lelkipásztor fekete fátyla címmel.

"Egyedül járt-kel ebben a szűk kis világban, félig idegenül. És néha elfogta az az érzés – maga se tudta, valóság-e vagy képzelődés –, hogy a skarlát betű egy új érzékkel ruházta fel. Borzadva látta, de hiába próbálta letagadni, hogy titkon megérzi a rejtett bűnt mások szívében. Sokszor szinte megdermesztette egy-egy ilyen felfedezés. Mi lehet ez? Biztosan a gonosz angyal sugallata, aki szeretné egészen hatalmába keríteni a vívódó asszonyi lelket, mely még csak félig az övé. Ezért akarja meggyőzni arról hogy az emberek tisztasága körülötte merő hazugság, és ha az igazság mindenütt kiderülne, mások mellén is ott virítana a skarlát betű, nemcsak az övén. Hogy értse ezt a szörnyű sejtelmet? A sötét, de nagyon is érthető suttogást. Talán csakugyan igaz?"

A skarlát betűt megfilmesítették, a főszerepben nem kisebb kaliberű sztárokkal, mint Demi Moore, Gary Oldman és Robert Duvall, infók a filmről itt.

Adatok a könyről:

Eredeti címe: The Scarlet Letter

Fordította: Bálint György

oldalszám: 216

Kiadja: Pannon Lapok Társasága

Kiadás éve: 2010. (utolsó kiadás)

Beszerezhető: MEK, antikváriumok, könyvesboltok

Nathaniel Hawthorne

Jégviráglányok

 Anorexia, falcolás, bulimia, segélykiáltások sora - vajon meghallja valaki...?

Laurie Halse Anderson: Jégviráglányok

Új megjelenésű ifjúsági regény, méghozzá elég népszerű.

 "Magamba fojtom a mosolygást, és megfogom a bögrét. Egészséges tizenéves lány vagyok egy büfében, és ihatok egy kis forró csokoládét. És ez jó, és nem akarok hazamenni, most nem, mikor éppen kezdek fölmelegedni. Hagyom, hogy a csokoládé teteje bebőrösödjék, mert attól undorodom, és nem bírok többet inni belőle. Elijah nem várhatja el tőlem, hogy pillét igyak."

Két lányról szól, Lia és Cassie barátnők. Voltak. Amíg azok voltak, együtt űzték a kis játékaikat: Lia inkább nem evett, Cassie sokszor nagyon sokat evett, de kiadta magából. Versenyeztek, hogy ki lesz a vékonyabb. Aztán a barátság megszakadt, néhány hónap elteltével Cassie testét holtan találják meg egy motelszobában. A diákok döbbenten fogadják a hírt, Lia pedig embertelen lelkifurdalással és bűntudattal küzd, hiszen Cassie halála előtt harmincháromszor hívta őt telefonon, ám a hívására egyszer sem válaszolt...

Történetünk főszereplője igazából Lia és a problémái: számolgatja a kalóriákat, a kilókat, igyekszik becsapni a világot, amikor már túl sok a feszültség, akkor egy késsel nekiesik a saját testének. Apa és anya persze külön élnek, mindketten maximalisták, és kevesebb idejük van a gyerekükre, mint az szükséges lenne. Lia pedig élete értelmének látja a vékonyságot, de persze sohasem elégedett magával. Mindeközben a bűntudat és Cassie is folyamatosan kísérti. Így többször eljut "veszélyországba", abba a világba, mely már a halállal határos...

"Sokszor álmodtam, hogy behozok egy kést terápiára, és felszabdalom disznókaraj nagyságú szeletekre. Eltelt tíz perc. Ahogy a dívány melegszik, mélyebbre süllyedek a párnákba. A bőr nyikorog.
– Milyen szavak vannak most a fejedben, Lia?
Méreg. Disznó. Gyűlölet.
– Szeretném hallani őket.
Börtön. Koporsó. Vágás.
– Dolgoznod kell a gyógyulásért, Lia. A tetszhalál nem élet.
– A súlyom rendben van. Behozhatom Jennifer hülye noteszét, ha akarja.
– Nem a számról van szó, amelyet a mérleg mutat. Sohasem arról volt szó.
Éhes. Halál. "

Érdekes könyv volt, főleg azért, mert az evési zavarok egyre gyakoribbak a fiatalok között (és nem is csak a fiatalok, hanem már a gyerekek és az idősebbek között is!). Lia problémája elég "hétköznapi", bár szerintem azért egy jó kis személyiségzavar gazdag táptalaján burjánzik a kórkép. Minden történet egyedi, de itt azért elég jól megtalálhatóak az alapok: a családok szétzüllése, a gyerekek elhanyagolása és persze a média áldásos gondolatébresztő és -formáló ereje. 

"Éhes vagyok, ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Gyűlölöm az evést. Ennem kell. Szeretem a nem-evést."

Szerintem ez egy elolvasásra érdemes könyv, mert - bár elég hatásvadász sok helyen - elég jó összefoglalása a kórképnek, a testképzavarnak, az anorexiások néhány trükkjét is leleplezi. Olyanoknak mindenképpen ajánlanám, akiknek maguknak is van gyermekük vagy gyerekekkel/fiatalokkal foglalkoznak. 

A könyv stílusától nem voltam elájulva, a sok rövidítés, áthúzás nekem zavaró volt, de a tizenévesek biztos közelebb érzik a szívükhöz - nem én vagyok a célközönség :)

A külcsíny figyelemfelkeltő, a magyar cím is tetszik (jobb, mint az eredeti 'Wintergirls').

"Kiemelem a karomat a vízből. Gerenda. Tedd vissza a víz alá, és még vastagabbra dagad. Az emberek látják a gerendát, és azt mondják, hogy gally. Ordítanak velem, mert nem vagyok képes azt látni, amit ők látnak. Senki sem tudja elmagyarázni, miért működik az én szemem másképp, mint az övék. Senki sem képes leállítani."
Laurie Halse Anderson kortárs amerikai író, szakterülete a gyermek- és ifjúsági könyvek. Nálunk korábban megjelent kötetet Hadd mondjam el... címmel jelent meg (Speak), amiben szintén egy tini hátborzongató problémáira derül fény. 

"Ma 412 kalóriánál tartok. Ezt, és még pár száz kalóriát el tudok égetni, ha lesz energiám felkapaszkodni a lépcsőzőgépre. Megehetnék egy fél krémes muffint (150) vagy egy negyedet (75). Lekaparhatnám a cukormázat, belecsipegethetnék a tésztájába. Nem szabad. Nem tehetem. Nem érdemlem meg. Hájpacni vagyok, undorodom magamtól. Máris túl sokat foglalok el a térből. Ronda, aljas képmutató vagyok. Nyomorúság vagyok. Hulladék vagyok."

Adatok a könyvről:

Eredeti cím: Wintergirls

Fordította: Sóvágó Katalin

Kiadja: Ciceró

Kiadás éve: 2011.

Oldalszám: 276

8/10

"Levetkőzöm, ráállok, hogy mérlegre tegyem hibáimat, és megmérjem bűneimet. 40,36. Most mondhatnám, hogy föllelkesültem, de az hazugság lenne. A szám nem számít. Ha lemennék 31,75-re, 29,46 akarnék lenni. Ha 4,53 kilogrammot nyomnék, addig nem lennék boldog, amíg le nem megyek 0,99-re. Az egyetlen szám, amely valaha is elég lenne, a 0. Nulla kiló, nulla élet, nulla méret, dupla nulla, nullpont. Végre megértettem."

 

Képek forrása: google.com, pinterest.com.

Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott

A boldogtalanok Amerikája - háborús menyasszonyok szomorú élete az ígéret földjén.

Vera Kistlerová: Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott

"Háborús menyasszony. Így hívják magukat, vagy nem? Maga legalább jól öltözött, és érteni, amit mond, de némelyik igazán sajnálatra méltó. És mindez azért van, mert azt sem tudták, kihez mennek feleségül. Egyenruhában minden férfi egyforma, és ezek a nők azt hitték, hogy minden amerikai milliomos. Persze a németországiak egész jól beilleszkednek, de a koreaiak meg a hasonszőrűek, hát ez már mindennek a teteje. Tudja, hogy némelyek egyenesen gyűlölik őket? A férjem szerint akárha feketét vettek volna el, hogy ez…"

Ez egy novelláskötet, olyan cseh asszonyokról szól, akik a II. világháború során/után ismerkedtek meg amerikai katona férjükkel. Elköltöztek a pasival a tengeren túlra és próbálnak beilleszkedni az úgynevezett amerikai maszlagba. Merthogy az. A történetek alapján (és sokszor az életben is) van, hogy a nélkülözés, a kultúra hiánya, az érdektelenség, a fajgyűlölet hazája, ahol mindenki tévézni szeret, a hatalmas verda az érték és senki sem tudja, ki az a Voltaire… Ezekben az asszonyokban közös vonás a meg-nem-értettség érzése, csalódottság, kiábrándultság és reményvesztettség. Sosem könnyű bevándorlónak, idegennek lenni, ha támasz nélkül maradunk, akkor még kevésbé az… A címadó novella (Ne menj oda, kisfiam, gyilkos van ott) és az utolsó történet (Fészek) voltak számomra a legdurvábbak. Nagyon szomorú dolog, ha az embert a saját fia is idegennek és szégyellnivalónak tekinti - bár szerény véleményem szerint rengetegen nőnek fel átlagostól eltérő, ám szerető és gondoskodó anya mellett, mégsem lesznek bűnözők és drogosok, így én a családi felállásban másfajta hibát véltem felfedezni. Például, hogy az ismertetett amerikai férfiak milyen férjek és milyen apák...! A Fészek c. novella alapját pedig egy nyelvi félreértés képezi: a patológus az nem egyenlő a temetkezési vállalkozóval és szegény Marie tragédiája (többek között) ebben rejlik. 

Jó, rendben, kulturális különbségek, nyelvi akadályok és a többi, mégis mindig felötlött bennem a kérdés, hogy a szeretet és az elfogadás, ami minden jó kapcsolat (házasság) alapja?! 

A győztes amerikai katonák - civilben nem mind milliárdos szőke herceg...

Vera Kistlerová nagyon jól ír, a novellák egytől egyig rendkívül érzékletesek, néha kissé ironikusak - élvezet olvasni. Sajnos az írónőről mindössze annyit találtam, hogy ő maga is háborús feleségként került az Államokba és a regényt sorstársairól írta több, mint 30 kint töltött év után. Egyebekben sem fényképet nem leltem, sem további megjelent könyvekről nem szereztem tudomást.
 

Ez a könyv azonban tetszett. Életem egyik legolcsóbb kötete egyébként, mindössze 140 forintot hagytam ott érte egy atikváriumban :)

A habos-babos amerikai álomélet - sokaknak felnyílt a szeme

Adatok a könyvről: 
Eredeti címe: Hluché fialky
Fordította: Dávid Krisztina
Kiadja: Európa Kiadó
Kiadás éve: 1989.
Oldalszám: 262
Beszerezhető: antikváriumokban nagy számban fellelhető és olcsó :)

Egerek és emberek

Egerek, emberek, a föld zsírja és a tengerinyulak - George és Lennie barangol a Salinas-völgyben.

John Steinbeck: Egerek és emberek 

 

"Néhány mérföldnyire Soledadtól délre a Salina folyó szűk 

mederbe ereszkedik le a domb lábánál, s mélyen és folyik tovább."

Ha már a rövid könyveknél tartunk, akkor ajánlok egy olyat, amitől ismét megjön a kedvünk az olvasáshoz, méghozzá Steinbeck méltán híres kisregényét.

A könyv két fickóról szól, az alacsony George és a magas Lennie együtt vándorolnak tanyáról tanyára a híres Salinas-völgyben és alkalmai munkákból tengetik mindennapjaikat, miközben álmodoznak a saját tanyáról és arról, hogy majd valamikor milyen jól megélnek a "föld zsírjából". Hamarosan kiderül azonban, Lennie-nek nincs ki mind a négy kereke, ezért kénytelenek mindenhonnan továbbállni, hiszen nagyobbnál nagyobb zűrökbe keverednek. Merthogy Lennie-nek egyik legnagyobb kedvtelése az érintgetés, különösen a szőrös állatkák simogatása. A testi ereje azonban hatalmas... George próbálja megóvni, atyáskodik a hatalmas termetű, ám gyermeklelkű Lennie-n, ebben azonban nem túl sikeres.

Legújabb munkaadójuknál a Tyler-farmon is hatalmas bajba kerülnek, de erről ennyit is. 

Munka a Salinas-völgyben

"– Velünk bizony másképpen áll a dolog. Nekünk van jövőnk. Van, akivel beszéljünk, aki törődik velünk. Nem kell kocsmában ülnünk, s a pénzünket kidobálnunk, csak azért, mert nincs, ahová menjünk. Más ember, ha börtönbe dugják, ott rothadhat, az ördög sem törődik vele. Bezzeg, velünk van, aki törődjék.

Lennie közbevágott:

– Bezzeg, hogy van! És miért? Mert… Mert te törődöl énvelem, én törődöm teveled, hát ezért. – Boldogan nevetett. – Most folytasd, George!

– Hiszen már könyv nélkül tudod. Elmondhatod magad is.

– Nem, csak mondd te! Én kifelejtek belőle. Mondd, hogyan lesz később.

– No jó. Egyszer majd – amikor már összeraktuk a pénzt – lesz egy kis házunk, egynéhány hold földünk, tehenünk,disznónk és…

– És a föld zsírjából élünk! – kiáltotta Lennie. És lesznek tengerinyulaink! Folytasd, George! Beszélj arról, hogy mi lesz a kertünkben, meg a nyúlketrecekről, meg a téli esőről és a kályháról, meg hogy a tejen olyan vastag lesz a föl, hogy késsel kell vágni. Erről beszélj, George!

– Miért nem beszélsz magad? Tudod jól az egészet.

– Nem, mondd el csak te! Ha én mondom, az nem egészen olyan. Na igazán, folytasd, George! Hogy én hogy fogom ápolni a tengerinyulakat."

Nem egy jó hangulatú könyv, de mitől is lenne, mikor a mondatok között éppen az bújik meg, hogy lépünk át embertársainkon, dobjuk félre az elesettebbeket. Szívtelen, érzéketlen világ az, amiben élünk. Pont.

Szóval ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik egy letehetetlen, ám klasszikus kisregényre vágynak, mely egy szuszra végigolvasható. Ha tetszik a stílus, akkor az Édentől keletre című könyvet is ajánlom, ami nagy kedvencem.

1992-ben készült el a filmadaptáció, John Malkovich-csal és Gary Sinise-szel a főszerepben.

10/10

Adatok a könyvről:

Eredeti címe: Of Mice and Men

Fordította: Benedek Marcell

Kiadó: KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Kiadás éve: 2008.

Oldalszám: 102

Beszerezhető:  könyvesboltok, 2370 Ft.

A Segítség

Könyv a tabukról és a ledöntésükről, Mississippi, 1960-as évek.

Kathryn Stockett: A Segítség

"-És ez azért van…-lefelé néz a csirkéjére-, mert maga színes bőrű?

 Vagy pedig, mert…nem akarja, hogy barátok legyünk.
-Olyan sok oka van annak. Maga fehér, én meg fekete,

 és a dolgok mind valahová kettőnk közé esnek."

Nagyon szerettem ezt a könyvet. Próbáltam a lehető leglassabban haladni vele, hogy minél tovább élvezhessem, de erőfeszítéseim meghiúsultak: sajnos letehetetlennek bizonyult.

Miután véget ért, sokat gondolkodtam azon, hogy mi is tetszett benne olyan nagyon. Hiszen a központi téma nem az, amiért megőrülök: fajgyűlölet és egyenlőség kérdése a '60-as évek Amerikájában. Korábban sokszor belebotlottam már, de pont a fülszöveg miatt nem gondoltam közelebbi ismeretségre.

Skeeter

Node a sztori. 1960-as évek eleje, Jackson, Mississippi, szereplőink 22-23 éves fiatal, fehér feleségek és fekete bejárónőik. Kivéve persze Skeetert, aki hiába járt a Ole Miss nevű egyetemre, mint a többiek is, nem sikerült férjet halásznia (ellenben elvégezte...). Ezek a lányok élik hétköznapi, unalmas életüket: fodrászat, nőegyleti ülések, délutáni bridzspartik, pletykák. A háttérmunkát pedig az általuk olyan nagyon lenézett fekete bejárónők végzik: takarítanak, mosnak, főznek, boltba járnak és a gyermekeiket nevelik helyettük... Miss Hilly kifejezetten jó ötlettel áll elő barátnőjénél, Miss Elizabethnél: miért nem épít külön mosdót a bejárónőjének, hiszen így nem kellene a vendégvécét használnia, ez sokkal higiénikusabb. Skeeter fejében pedig más ötlet fogan meg: egy könyv, melyben a fekete bejárónők mesélnék el, milyen fehér asszonynál dolgozni. Ebben az időben Mississippiben egy ilyen kötetet kiadni nagyon veszélyes vállalkozás, hiszen nem csak saját jövőjét kockáztatja az író, hanem a rá titkokat bízó cselédek életét is. A változás szele azonban szépen lassan Délre is eljut, a szegregációs törvények szinte észrevétlenül, igen lassan enyhülnek.

A könyv születésének történetét több szereplő szemszögéből ismerjük meg: Skeeter, Minny, a nagyszájú bejárónő, Aibileen, az alkalmazkodó, a kedves, aki a nevelt gyermekeket sajátjának tekinti. A szereplők jól kidolgozottak, az egész kötet élettel telik meg, belépünk ebbe a világba és jól érezzük ott magunkat, együtt érzünk a szereplőkkel (egy részével) és szurkolunk nekik, hogy sikerüljön a nagy vállalkozás, ami egy apró változást hozhat a déli vidékekre. Kifejezett hiányérzetem volt a könyv végén, amikor már nem tölthettem több időt a szereplőkkel.

A kedvencem egyértelműen Aibileen lett, annyira tiszta és annyira kedves, igazi csupaszív ember. Skeetert is nagyon megszerettem haladó szemlélete, kitartása és bátorsága miatt, hiszen nagyon szinte mindent feláldozott az álmaiért. Az ellenpólus, ez egyáltalán nem titok: az utálatos Miss Hilly.

Minden oldalán azt éreztem, hogy ez a könyv amellett, hogy egy fantasztikus regény, szórakoztatva tanít az emberek közötti egyenlőségre, a barátságra, az igazi értékekre.

"-Felnevelnek egy gyereket, aztán húsz év múlva a gyerekből lesz a munkaadójuk. A sors iróniája, hogy szeretjük őket, és ők is szeretnek minket, mégse…- Nyeltem egy nagyot, a hangom megbicsaklott. – Még azt sem engedjük meg nekik, hogy a benti vécét használják."

Kathryn Stockett szintén Jacksonban nőtt fel, így közelről ismeri azt a témát, amire A Segítséget alapozta. Sőt, azt gondolom, Skeetert is volt kiről mintázni...

2011-ben készült el a nagy sikerű film a könyv alapján, a Minny szerepében tündöklő színésznőt, Octavia Spencert Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-díjjal is kitüntették. Az IMDb-n jelenleg nagyon jó a statisztikája, a köznép 8,0-ra értékelte. Én is azt gondolom, hogy nagyon jól sikerült, egyedül a Miss Hilly-választással nem vagyok elégedett, mert az ő helyére a regényben leírt, kövér, puffaszkodó alakot tudom elképzelni és senki mást.

Kathryn Stockett - bocsi, de ez a kép nekem nagyon tetszik :)

10/10

Elmosódó önarckép

"Paulina mama, aki annyira szeretett, és oly sokat tett értem, nem volt híve a látványos 

érzelemnyilvánításnak, bár a szíve mélyén jóságos volt. Azt mondogatta, hogy a gyengédség,

ami a szeretet és a részvét furcsa keveréke, és minden kalendáriumban megcsodálható a 

bölcső fölé hajoló anyák odaadásában, csak akkor helyénvaló, ha védtelen állatok,

mondjuk, ma született macskák felé irányul, de emberi lények között badarság."

Isabel Allende: Elmosódó önarckép

Mióta tudomást szereztem Isabel Allende létezéséről, vonzanak a könyvei, így szépen sorjában meg is szereztem mindet. A saját bevallása szerint feminista chile-i írónő már a választott könyvcímekkel is megdolgoztatja a képzelőerőmet és a kíváncsiságomat.

Az első, amivel jelentkezem, egy nő, Aurora de Valle életéről szól. Igazából családregénynek is tekinthető, hiszen jóindulattal három generációt is megismerhetünk a könyv lapjain. A történet az 1860-as években kezdődik és 1910-ig követjük Aurora, illetve szülei életét. Aurora származása már önmagában is megér egy misét: nagyapja Amerikába bevándorolt kínai orvos, nagyanyja lecsúszott amerikai, anyját pedig a kor legszebb amerikai nőjének titulálták. A könyv egy e/1-ben elbeszélt emlékirat, Aurora elbeszélése arról, hogy ki ő honnan is jött, hogyan vált azzá, aki. 

Az írónő érdekes szereplőket vonultat fel a regény során, ám szinte egyikkel sem ismerkedünk meg mélységeiben. Az biztos, hogy úgy tűnik, mindenki megkapja, amit érdemel. Közben Chile történelmének egy szeletkéjébe is belelátunk, különösen ami a Peruval és Bolíviával való konfliktusait illeti az 1800-as évek második felében.

Nagyon tetszett ez a könyv, mert jól szórakoztam, mindig érdekelt, mi történik a következő oldalon. A történet elég sietősnek tűnik, mivel viszonylag hosszú és eseménydús időszakot beszél el kisebb terjedelemben, de ha éppen nincsen kedvünk nagyon mélázni és elemezgetni, akkor szuper. Mert nagyon olvasmányos, a stílus lendületes. 

Szóval sor fog kerülni a többi könyvre is, ez egy remek kezdés volt. 

Azt képzelem, hogy itt meséli el az egyik történetét

10/10

Nemi erőszak

 Joyce Carol Oates: Nemi erőszak

Nem tudom, hogy lehet-e azt írni egy ilyen témájú könyvről, hogy jó vagy fantasztikus, ám ha mégis lehet, akkor ez a könyv durván jó: egyben durva és jó. 

1996. július 4-én megváltozik az élet egy nő és a lánya számára. A tűzijáték után az anya úgy dönt, a jó levegőn hazasétálnak lányával Bethsie-vel keresztül a parkon. Hiába ajánlja föl Teena barátja, hogy most aludjanak nála a kislánnyal, ők elindulnak. És akkor éjszaka találkoznak a nyolc bedrogozott agyú helyi sihederrel... És véget ér addigi életük.

A regény egy rész mintha Bethsie-nek íródott volna, arról szól, hogyan változott meg az élete, hogyan érintette ez az egész a gyermeki életét és mi és hogyan lesz ezután. Nagyon tetszett ez a megoldás, ha lehetséges, még inkább sajnáltam a pici lányt és az anyukáját. Kegyetlen és könyörtelen regény. 

A külalakról annyit, hogy nekem a borító nem nagyon tetszik, mert szerintem inkább szenvedélyes és búbánatos - így nem igazán passzol a tartalomhoz, sem a hangulathoz. A "Szerelmi történet" c. feliratot pedig abszolút nem értem - megtévesztés vagy irónia lenne?

Számomra a legmegdöbbentőbb az, hogy az úgynevezett jogállamokban egyáltalán nem vagyunk biztonságban. A nyilvánvalóan elkövetett bűntényt is be kell bizonyítani pontról pontra, és ha fifikásabb ügyvédet sikerül pénzelni, akkor akár meg nem történtté is lehet tenni. Mindig felvetődik bennem ilyenkor a kérdés: az áldozatnak nem voltak jogai? 

Ez egy bicskanyitogató könyv. És sajnos el lehet képzelni, hogy máshol is előfordulnak olyan bűntények, ahol az áldozat testileg és lelkileg is megnyomorodik, az elkövető pedig éli világát. 

Oates nem nagyon bajlódik a karakterek színesítésével, annyit azonban megvilágít, hogy vannak még olyan rendőrök, akiket megráz egy-egy bűntény. És néha van alkalom igazságot szolgáltatni. Bár a regény nagyon homályosra szövi a szálakat, azonban a sorok között megjelenik az írónő dühe is. Tipikusan olyan regény, ami keveset ír, de sokat mond.

Első regényem volt Oates-tól. Már régen szemezgetek a műveivel, legközelebb azonban lehet, hogy a Bellefleur-t fogom levenni a polcról. Ezt még ki kell hevernem.

Nehéz elképzelni az írónőről, hogy a kegyetlen valóságról ír, ugye?

Európa Kiadó, 2006.

168 oldal

9/10

Száll a fehér madár

B. S. Aldrich: Száll a fehér madár

"Nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer ne kívánna hazamenni"

Egyik kedvenc könyvem, az És lámpást adott kezembe az Úr folytatása. Ismét visszatérünk a nebraskai Cedartown városába, ahol rögtön Abbie Deal temetésébe csöppenünk. Összegyűlt a család: hazautaztak a gyerekek, gyászruhát öltöttek az unokák. Mindenkinek hiányozni fog a nagymama, aki az életét feltette a szeretetre és a családra - álmait feladta szerelméért és gyermekiért. Legjobban mégis az álmodozó Laura, egyik kedvenc unokája hiányolja a nagymamát az üressé vált viskóból. Az öreg Oscar bácsi, aki szinte az egyetlen a régi telepes társaságból, emlékeivel és történeteivel árasztja el a városlakókat a régi időkről - több-kevesebb örömet okozva ezzel hallgatóságának.

A Száll a fehér madár ötvözi az első rész emlékeit az új nemzedék problémáival. A középpontban Laura Deal áll, aki dönteni kényszerül: pénz és karrier vagy a szerelem. A 20. század civilizált, villannyal, vezetékes vízzel komfortosított világában meglepően hasonló problémákkal találja szemben magát a fiatal, mint abban az időben, amikor nagyszülei ekhós szekerekkel és marhák hátán lovagolva hódították meg a prérit. Az igazi boldogság mindenkinek mást jelent. Vajon Laura számára az írás és a mesés örökség lesz a teljes élet? Avagy Allen mellett találja meg a nyugalmat és a harmóniát.

Természetesen a regény nem bővelkedik izgi fordulatokban, ettől függetlenül élvezetes volt. A kedvenc részem a vihar volt, mely egyben egy természeti jelenség, másrészt az érzelmek és események vihara is - nagyon szép párhuzam.

Ez a regény a hazatalálásról szól, a szeretetről, a múltunkról, a gyökereinkről és a válaszutakról. Röviden: mit jelent a boldogság, és lehet-e/érdemes-e család nélkül élni?

Összességében az első rész valamivel jobban tetszett, mivel sokkal messzebb vezetett a rejtélyes múltban, ám mondanivalójában ez a kötet sem marad alul. A kettő együtt pedig remek családregény, tömör, ám mégis sokatmondó.

9/10