2018. február 21., szerda

Gustav-szonáta

 

Rose Tremain: Gustav-szonáta


Végre egy felnőtt könyvről is írhatok! Olvasom őket rendületlenül, de nem olyan könnyű ám írni róluk, mint a gyerekkönyvekről, ugyanis nyomasztóbbnál nyomasztóbb kötetetek kerültek a kezembe az elmúlt időszakban.
Ezek közül az egyik kedvenc szerzőm, Rose Tremain új könyvéről szeretnék néhány gondolatot megosztani. A Színarany kedvenc könyvemmé vált, ódákat zengtem róla anno, így nagy reményekkel vártam a Gustav-szonátát. 

Az írónő megint egy izgalmas helyszín+történelmi korszak párosítással rukkolt elő: a II. világháború utáni Svájc vidékein játszódik történetünk. Főszereplőnk Gustav Perle, aki egy svájci kisvárosban él kettesben édesanyjával. Az írónő igen hamar ledönti az össze illúziónkat a friss alpesi levegővel, nyugalommal és békességgel bélelt világról, hiszen hamar elénk tárja a kíméletlen igazságot: Gustav bizony szegénységben él, elhanyagolt, nehéz sorsú gyermek. Sötét, komor hangulatban bontakozik ki a Perle-család egész (meglehetősen tragikus) sorsa, a családtagok közötti (kétségbeejtő) viszony és aki mindennek áldozata, a kicsi Gustav. Az antiszemitizmus hosszan érezteti hatását és bizony azok életét is tönkreteheti, akiknek fizikailag nem volt hozzá közük.

Gustav fiatalon összebarátkozik Antonnal, a gazdag zsidócsalád gyermekével, majd hamar szoros kapcsolatba kerül a családjával is, szinte második otthonává válik Antonék háza. Itt is hideg-rideg szülői attitűddel szembesülünk, a jómód és anyagi javakkal való elkényeztetés ellenére Anton bőrébe sem szívesen bújtam volna. Szóval a két (sérült lelkű) gyermek hamar összebarátkozik és ez a barátság átszövi közös és egyéni sorsukat, életük alakulását. Mindkettő származásának / családjának áldozata, ám egész más életutat járnak be. Anton tehetséges (ám rendkívül szorongó) zenész, Gustav pedig röghöz kötött (az anyai szeretetért örökké küzdelemben élő), ám közepesen sikeres szállodatulajdonos lesz. 

Olyan ez a könyv, mint egy mélabús, andalgós dal, finom, lassú, sötét, borongós. 
Bevallom őszintén, hogy nekem a Színarany jobban tetszett, de a Gustav-szonátát is rendkívülinek, egyedinek és különlegesnek találtam.


9/10

-->

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!