2013. március 5., kedd

Barangolás 1: Santiago de Chile

Mi is az a Barangolás? A Könyves blogok oldalon Zsanó ötlete nyomán jött létre ez a rovat és csatlakoztam hozzá én is. A lényege az, hogy az olvasott valós vagy képzeletbeli helyszíneket mutatnak be a bloggerek egy-egy bejegyzésben. Régen szemezek már hasonló témájú bejegyzésekkel, hiszen én is mindig utánanézek egy adott könyv kapcsán nem csak a helyszíneknek, hanem a szereplőknek (amennyiben valóban éltek), az író életrajzának is.



Santiago a '30-as években, fejlődése tetőfokán

Egyik kedvenc Allende regényem, a Kísértetház kapcsán jutottam el (virtuálisan) Santiagoba. mely Chile fővárosa (1818. óta) és egyben legnagyobb települése. Itt játszódik a regény több, mint fele, és igencsak sokat megudunk olvasás közben a város és az ország történelméről, már ami a XX. századot illet.
Santiago jelenleg kereken 6 millió lakost számlál, nem csupán Chile, hanem Latin-Amerika egyik legnagyobb városa. A róla elnevezett völgyben fekszik, és kettészeli a Mapocho folyó. Az Andok hatalmas, hófödte hegyvonulatai szegélyezik, fantasztikusak a nyári látképek: a mediterrán város tikkasztó hőségben, és mint a fagyi, körülveszik a havas hegycsúcsok :)
1541-ben alapította Pedro de Valdivia. Az 1900-as évek elejéig viszonylag kicsi, jelentéktelen városka volt, az 1930-as években azonban ipari és pénzügyi hatalmassággá nőtte ki magát. 
Az 1970-es évek nagy változást hoztak a város és az ország életében: Salvador Allende* marxista mozgalma egy népfelkelés és egy erőteljes katonai puccs következtében megbukott, Allende a Moneda-palota ostroma közben életét vesztette. Ekkor került hatalomra Pinochet. 

*Az írónő és politikus, Isabel Allende édesapja.

Felvonulás Allende ellen. Küszöbön a forradalom...
Santiago a '70-es években... :(
A gyönyörű Santiago de Chile ma

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!