2018. július 25., szerda

A ​hálás virág

 

Szulyovszky Sarolta: A ​hálás virág

Szulyovszky Saroltát illusztrátorként ismerhetjük leginkább, az ő keze munkáját dicséri többek között több Máté Angi könyv is. Ezt az egy könyvecskét találtam a saját munkái között.
A hálás virág az elmúlásról szól - kiélezve a nagyszülők elvesztésére, és kissé rejtetten az elmúlással való dacolás is megjelenik, hiszen a kötetben a kertet ápoló nagymamát egy virág szimbolizálja: egy művirág, műanyagból, mely legjobb tudomásom szerint nem igazán múlandó. Gondolom, átvitt értelemben az örök élet szimbóluma akarna lenni, hiszen a nagymama az emlékezés és az átörökített tulajdonságok miatt örök életű, de ez nekem olvasás közben nem jött át, utólag végiggondolva jöttem rá (bár lehet nincs igazam). A célközönség (a 4-7 éves korosztályra gondolok) azonban nem biztos, hogy ezt az összetett szimbolikát fogja érteni, azt viszont biztosan, hogy Kató mama meghalt.  És ezt olyan rákészítéssel teszi még félelmetesebbé, minthogy "feltartóztathatatlanul közeledett az ősz", ugyanígy közelít a könyv is a nagyon öreg, egyre lassabban botorkáló, egyre rosszabbul látó Kató nagymamával is az elkerülhetetlen felé. 
Ami még érdekes: a könyv bal oldalán hosszabb szöveg (gondolom, a nagyobbaknak), jobb oldalán rövid verssorok (feltételezem a kisebbeknek) találhatók. 
(Emellett a könyv mellett a Bartos Erika Zakatoló című, egyébként kislányom egyik kedvenc verseskötete zaklatta fel a gyerekeket az eddig olvasottak közül, melybe mai napig nem tudom, hogy ennyi remek, vidám kis vers után a végére miért tett az írónő pont egy szomorú darabot a dédpapáról.)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!