2012. november 22., csütörtök

A hivatásos



"Rá kellett jönnöm, hogy én csak azt élvezem, ha kapok egy vaskos borítékot, és olyasmiket lihegnek a fülembe, hogy nyögjél, te mocskos kis kurva. Akkor legalább pontosan tudom, ki és mi vagyok."

Miklya Anna: A hivatásos 


Újabb ribancos könyv a palettán, és valami rejtélyes oknál fogva az olvasmányaim között. Pedig azt gondoltam, a Hamis gyönyör után nekem ilyen többet nem kell, a botrány szaga mégis felkeltette az érdeklődésemet... A sok "komoly" olvasmány közé beillesztettem hát Miklya Anna első sikerkönyvét.

A sztori itt bizonyítottan fiktív. Az apjával és kishúgával egyedül élő egyetemista lány prostituáltként tesz szert ösztöndíj-kiegészítésre. Mondanom sem kell, nem tudja az ipart abbahagyni a suli után sem. Kicsit idősebb fejjel egyik kedves kuncsaftja tanári állást szerez neki egy egyházi középiskolában. Ezt követően is folytatja kettős életét: a tanári szerepben a diákok barátja, míg az éjszakai életben a férfiak kegytárgya... Mindeközben lelkifurkáit és személyiségzavarát az önbizalomhiányos iskolai pszichológussal igyekszik kezeltetni...

Nekem ez a sztori itt-ott kifejezetten hitelesnek tűnt. Furcsa, hogy a Hamis gyönyör állítólag valós történet, ez pedig abszolút fantázia. Na igen, itt lép be az írói tehetség. Nem akarom nagyon lehúzni Szalai kisasszony sikerkönyvét, de számomra Miklya Anna sokkal jobban eladta a tutit. Kikapcsolódásnak jó volt. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az egyik kereskedelmi csatornán leszívott aggyal kapcsolgatsz, és találsz egy fogyasztható, kicsit hatásvadász filmet, ám mégis a fotelben maradsz, mert legalább nem kell gondolkodnod, és különben is... érdekel és kész.

A ribis műfaj kedvelőinek pedig tutira tetszeni fog.

Ja, és a borító becsapós... Azt hinnénk, hogy egy útszéli naplójába kapunk bepillantást, de neeem... Főszereplőnk a luxusprostik közül való. Ha a regény nyolc pontot ér, akkor a borító mindössze kettőt.

"Ez lehetett a legjobb nekik: a körülrajongott szép, okos kis fejecskénkkel éreztetni, hogy hova való. Én meg csináltam, mert pénzt kaptam érte. Nem is jutott eszembe, hogy bűntudatot kéne éreznem."


8/10

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon érdekes könyv lehetett és miért is ne olvashatna az ember ilyen könyveket is. A ribancok is emberek, valami oka biztosan volt, mint itt is látszik, hogy az életnek ezt az útját választották. Feltehetően érdekes lehet belelátni az ő életükbe is így egy könyv útján.
    Köszi az érdekes beszámolót és szeretném majd elkérni tőled ezt a könyvet.
    Puszi !

    VálaszTörlés
  2. Én is olvastam a hamis gyönyört meg a 2. kötetét is..de szerintem az egész akkora kamu. A stílus slendrián volt és pongyola tele szóismétléssel, és az egész ahogy a főszereplő előadta magát olyan műanyagízű volt. Ezerszer elmondta hogy ő az ország első számú luxusprostija blabla..de kérdem én akkor még ha el is változtatták a nevét..bárki aki tudja ki az első számú már tudja is hogy kiről szól a könyv...na mindegy tökre nem tetszett és semmitmondó volt. Ennek a fülszövege viszont nekem is felkeltette az érdeklődésem. Megnyugtató akkor hogy ebben több az érték :)

    VálaszTörlés

Kíváncsian várom a gondolatodat!