2012. október 29., hétfő

Öten a mennyországban


Mitch Albom: Öten a mennyországban

"Az idegenek – mondja a Kék Ember – olyan családtagok, akiket majd még csak ezután fogsz megismerni."
Mitch Albommal a Csak egy kis hit kell című könyv kapcsán találkoztam, amit rögtön felírtam kedvenc könyveim sorába, hiszen pont az a fajta elgondolkodtató, magával ragadó kötet, amire általában szükségem van... 
Természetesen az író összes könyve felkerült a várólistámra, köszönhetően ennek az első, szerelmetes találkozásnak.
Az Öten a mennyországban már régen felkeltette a figyelmemet, de elég nehezen tudtam hozzájutni.
A történet Eddie, a vidámparkban dolgozó karbantartó köré építkezik. Egy szürke, láthatatlan öregember a főszereplő? És mégis sikerült belőle klassz történetet kihozni. Eddie egy szerencsétlen véletlennek "köszönhetően" életét veszti munka közben. És megkezdi utazását a túlvilágon: találkozik 5 személlyel, akik elmagyarázzák azt, hogy miért alakult úgy az élete, ahogy. És meglepő felfedezéseket tesz mennyországi vándorútja során...

Ezek szerint:
1. Semmi sem történik véletlenül.
2. Minden tevékenységnek megvan a maga haszna, értelme (még akkor is, ha hirtelen nem látjuk át).
3. Szürkének tűnő embereknek is lehet különleges élettörténetük.
4. A Mennyországban vár ránk az örök béke, minden értelmet nyer és megnyugodhatunk…

Tudom, hogy ez egy fiktív történet, mégis magával ragadott a gondolat, hogy milyen lenne a valóságban is biztosan tudni, hogy életünk végén mindenre fény derül. Az apró összefüggésekre, arra, hogy miért az az ember a férjünk/felségünk, aki, hogy miért ragadunk le egy adott helyen, hogyan hatnak ránk a találkozásaink... Kíváncsi lennék, mennyit változna a világ, ha ez egy köztudott és elfogadott helyzetként követné a földi életünket... 

"Hogy nincsenek véletlenek. Hogy mind kapcsolódunk egymáshoz. Hogy az egyik életet éppoly lehetetlenség elválasztani a másiktól, mint szellőt a széltől."

Mitch, kedves, ez a könyv nálam 5 pontos. A Csak egy is hit kell című könyvet nem tudja felülmúlni, de mindenképpen elolvasásra érdemesnek találtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kíváncsian várom a gondolatodat!