Liverpool Street

"Olyan barátnőm, mint Rebekka Liebich, soha többé nem lesz."   (első mondat)

A kezdeti nehézkes indulás után beleszerettem ebbe a könyvbe és igaz barátnőmmé fogadtam Ziskát/Francest. Ziska Mangold egy kikeresztelkedett, nagyszülőkre visszavezethetően zsidó származású kislány, aki az 1930-as éves Berlinjében él szüleivel, jogász édesapjával és édesanyjával, Mamuval. 10 éves kora körül annyira ellehetetlenül az életük Németországban, hogy a család emigrálni tervez. Tervez, de nem tud, hiszen a csendes és szelíd édesapát Sachsenhausenbe zárják, így Mamu annyit tud tenni, hogy felteszi Ziskát egy gyermektranszportra, mellyel zsidó és zsidó származású gyerekeket mentenek ki Nagy-Britanniába.
Londonban elkezdődik Ziska új, és fordulatokban, érzelmekben, szeretetben és tragédiákban bővelkedő új élete. Kislányból fiatallá serdül, nagy veszteségeket él meg, komoly döntéseket hoz, ám ügyesen megállja a helyét.
Több ez a regény, mint aminek eredetileg gondoltam (ifjúsági regény köntösbe bújtatott újabb történet a holokausztról). Frances számomra nagyon is élő, eleven, és hiteles, egy helyét kereső fiatal lány, aki végeredményben nem a szülőanyukája nevel fel. A kötet folyamatosan árnyalja Mamuval való kapcsolatát mindamellett, hogy a nevelőcsalád életébe is belelátunk és egyenként megszeretjük minden egyes tagját.
A II. világháború éveiben Londonban sem volt könnyű az élet, tragédiák a családokban, bombázás a városban, éhezés és elszigetelődés várt rájuk. És Ziska mindezek mellett semmit sem tudott édesanyjáról és legjobb barátnőjéről, a Németországban maradt Bekkáról.
A könyv vége is tartogat izgalmakat, nem szirupos, sőt, nagyon is életszagú, így tőlem jár az öt mellé egy hatodik csillag is!

"Ám a nevelőanyám rendelkezett egy a felnőttek körében ugyancsak szokatlan tulajdonsággal: ha nem tudta, mit kellene mondania, akkor nem mondott semmit!"